Fókuszban az éhezés elleni küzdelem

Ezt jelentette ki az ENSZ főtitkára Rómában az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) háromnapos csúcstalálkozóján, amelyen mintegy hatvan ország állam- és kormányfője vesz részt. A szervezet főigazgatója, Jacques Diouf megnyitójában arra szólított fel, hogy a tagállamok évi 30 milliárd euróval járuljanak hozzá a mezőgazdasági termelés globális növeléséhez. Luíz Inacio Lula da Silva brazil elnök úgy fogalmazott, hogy az éhezés a föld leggyilkosabb tömegpusztító fegyvere, amely nem katonákat, hanem civileket, köztük gyerekek tömegeit pusztítja el. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felszólalásában hangoztatta, hogy az élelemhez való hozzájutást alapvető emberi jog, hozzátéve, napjainkban több mint egymilliárd ember éhezik a Földön. XVI. Benedek pápa a tanácskozáson arra figyelmeztetett, hogy az élelmiszerágazatban nincs helye az árakat felhajtó spekulációnak. Szavai szerint az élelmiszereket nem lehet más árucsoportokhoz hasonlóan kezelni. Hangsúlyozta, hogy az éhezők száma drámaian nő a világon annak ellenére, hogy a Föld képes lenne minden lakóját ellátni, vagyis a népesség növekedése és az éhezés kiterjedése nem mutat szoros összefüggést. Az éhezés okai sokkal inkább az élelmiszerárak emelkedésében, a fejlődő országok lakosságának elszegényedésében és az élelmiszerekhez való korlátozott hozzáférésben keresendő. A pápa szerint a világszerte növekvő éhezésre tekintettel tűrhetetlen a másik oldalon felhalmozott rendkívüli vagyon és pazarlás. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.