Fotópályázat a magyar vidék mindennapi életéről

A magyar vidék és mezőgazdaság városi szemmel című fotópályázatra 35 év alatt városi fiatalok munkáit várják négy különböző kategóriában szeptember 15-ig. A Mindennapok a mezőgazdaságban kategóriában a mezőgazdasági termeléssel – egyebek mellett kertészet, borászat, méhészet – kapcsolatos tevékenységet bemutató képeket várnak. A másik kategóriába a vidék, a falvak mindennapi életét, a harmadik kategóriába a mezőgazdaságban alkalmazott gépi technológiákat működés, használat közben prezentáló fotókat küldhetnek be a pályázók, akik fiatal gazdák portréit, a gazdálkodókat munka, tevékenység közben megörökítő fotográfiákkal is jelentkezhetnek. A pályaművekből 2011. októberében kiállítás nyílik a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, valamint a kategóriánként kiválasztott 2-2 nyertes részt vehet egy ausztriai vidékfejlesztési szakmai programon. További információkat a pályázatról a szövetség honlapján olvashatnak az érdeklődők. A fotópályázat védnökei Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke és V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A fotópályázat a szövetség által indított Vidék Kaland program része, melynek célja, hogy a városi fiatalok személyes élményeken keresztül ismerkedjenek meg a magyar vidék mindennapi életével és a mezőgazdaság működésével. A program egyik elemeként 2011. nyarán városi fiatalok tölthetnek egy-egy hetet munkával fiatal gazdák által vezetett gazdaságokban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.