Francia kormánysegély a szárazság sújtotta agrárszektornak

Az államfő nem említett pontos összeget a leginkább esőhiánnyal sújtott Charente megyében tett látogatásán, de néhány órával később Francois Fillon kormányfő a szenátusban azt mondta: közel egymilliárd eurót szánt a kormányzat a gazdák támogatására. A francia meteorológiai intézet adatai szerint Franciaországban 1900 óta nem volt olyan meleg tavasz, mint az idén. Az ország 96 megyéjéből jelenleg hatvanban van érvényben vízkorlátozás, s a helyzet egyre tragikusabbá válik az állattenyésztők számára, akik közül sokan kényszervágásra kénytelenek küldeni az állataikat, miután nem képesek őket ellátni. „Közvetlen nemzeti szolidaritást fogunk megvalósítani, és nem tudom, hogy hallották-e korábban, hogy nem közvetlen segélyezésről van szó” – mondta Fillon kormányfő az azonnali kérdések órájában egy szenátori kérdésre válaszolva. Nicolas Sarkozy ugyanis korábban arról beszélt, hogy nem kíván szubvenciókat bejelenteni, mint ahogy azt tavaly tette, mert feltehetően az Európai Bizottság ezeket nem engedélyezné, és az belőlük részesülőket esetleg évekkel később a támogatások visszafizetésére kötelezné. „Ne folytassuk azt a rossz szokást, hogy olyan segélyeket nyújtunk, amelyeket néhány hónappal később illegálisnak minősítenek” – fogalmazott Sarkozy. Az elnök azt ígérte, hogy az állattenyésztőknek a 2009-ben nyújtott hitelek (1,65 milliárd euró) visszatérítésének határidejét egy évvel eltolják, s kamataikat 2011-re átvállalja az állam, valamint a mezőgazdasági csapások elleni nemzeti garanciaalapból 200 millió euró előleget utal át a kormányzat a szárazság miatti veszteségek fedezésére. Sarkozy elmondta, hogy a kérelmek megvizsgálását július 12-én kezdik meg, s az első kártérítések kifizetésére szeptembertől lehet számítani. Ezenkívül a szárazsággal sújtott övezetek gazdái mentességet kapnak az idei évben a földadó alól, amely 300 millió eurós összeget jelent – jelezte az államfő. Francois Fillon miniszterelnök becslései szerint „a nemzeti szolidaritás közel egymilliárd eurót fog a gazdák megsegítésére fordítani”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.