Fülöp büntető feljelentést tett Gyula ellen

A volt vezérigazgató-helyettes közleményében azt írta: „Budai Gyula, a MAGOSZ igazgatója 2010. február 26-án tartott sajtótájékoztatóján egy erdőterület Nemzeti Földalap által 2004-ben történt megvásárlása kapcsán bűncselekmény elkövetésével vádolt meg”. A Magosz szerint Benedek Fülöp, az agrártárca egykori szakállamtitkára, a vagyonkezelő szervezet földügyekért felelős korábbi vezérigazgató-helyettese is érintett lehet abban az újabb korrupciógyanús ügyben, amelyben az ügyészség nyomozást indított. Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta: január 7-én tett bejelentést a fővárosi ügyészség nyomozóhivatalánál egy 303 hektáros erdő értékesítésével kapcsolatban. Ismertette: egy 80 éves asszonytól kapott levelet, amelyben azt írta, hogy 2004-ben kötött szerződést a 303 hektáros erdő eladásáról a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel (NFA). De az ügylet során „…Benedek Fülöp nem önzetlenül segített, hiszen részemre – írja a levél írója – ellenszolgáltatás fejében történt az erdőértékesítés…”. Ez a kijelentés adta – illetve a továbbiakban leírtak – adták az ügyészségi eljárás alapját – tájékoztatott akkor Budai Gyula.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.