Gátat vethetünk a rossz minőségű kínai mézimportnak

A szabályozás tiltaná az élelmiszerek megtévesztő  címkézését. „Magyar összefogással sikerült elfogadni Glattfelder Béla azon módosító indítványt, amelynek értelmében méz esetében kötelező feltüntetni az EU-n kívülről származó összetevők arányát. Így a jövőben nem fordulhat elő, hogy az uniós piacon magyar mézként olcsó és rossz minőségű kínai importmézet forgalmaznak” – hangsúlyozta a szocialista delegáció vezetője. A vonatkozó módosító indítványt azt követően sikerült elfogadni, hogy Tabajdi Csaba meggyőzte a támogatás szükségességéről Marc Tarabella, belga szocialista jelentéstevőt és az EP Szocialisták és Demokraták Frakcióját. A jogszabály elfogadása esetén a gyártóknak jelenleginél bővebb, hitelesebb és könnyebben érthető információt kellene nyújtaniuk az élelmiszerek címkéjén. Az alapvető élelmiszerek és elsősorban a húsok esetében kötelezően fel kellene tüntetni a származási országot, a feldolgozott élelmiszerek esetében pedig a legfőbb összetevő származási helyét. Az elképzelések szerint a csomagolás elején, jól látható helyen kellene feltüntetni az élelmiszerek energiatartalmát, valamint az élettani szempontból kulcsfontosságú összetevőket (elsősorban a fehérje-, zsír, só-, és cukortartalmat). Komoly vita alakult ki arról, hogy az alkoholos italokat is a szabályozás hatálya alá vonják-e. Emellett szól, az alkoholos italok magas energiatartalma, illetve a különböző alkoholok és cukros üdítőitalok keverékeinek kiugróan magas cukortartalma. A vásárlók sokszor nincsenek tisztában az általuk fogyasztott élelmiszerek lehetséges egészségre gyakorolt hatásaival. A gyártóktól minimálisan elvárható, hogy megfelelő információt adjanak termékeikről ahhoz, hogy fogyasztóként megalapozott döntést hozhassunk. Az élelmiszerek címkézéséről szóló  irányelvet jelenleg első olvasatban tárgyalja az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsággal foglalkozó Bizottsága. Ehhez a tervezethez adott most véleményt a Mezőgazdasági Bizottság. Tabajdi Csaba mindkét szakbizottságban tag, a témát folyamatosan nyomon követi és kiemelt figyelmet fordít a magyar érdekek további érvényesítésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.