Gazdasági fellendülésben bízik a BASF

„Lényegesen jobbak a kilátások mint tavaly” – jelentette ki Kurt Bock (képünkön) pénzügyi igazgató a Reuters hírügynökségnek a konszern észak-amerikai központjában a New Jersey államban lévő Florham Parkban. „A 2010-es célkitűzéseink teljesíthetőek” – mondta. A BASF február végén, a 2009-végi eredmény javulás után, forgalom növekedést és üzemi eredményének jelentős javulását jelezte előre az idei évre. Az egyik legnagyobb növekedési motor az autóipar kereslete lesz. Az ágazat „tektonikus átrendeződésen” esik át Kína előretörésével a világ legnagyobb autópiacává. A BASF legnagyobb versenytársai, az amerikai Dow Chemical és DuPont cégek is bizakodó előrejelzéseket adtak ki negyedéves eredmény beszámolóikban. (A vegyipar teljesítménye a legjobb általános gazdasági konjunktúra mutatók egyike, mivel termékeivel szinte minden egyes gazdasági ágazatot ellát.) A Ciba speciális vegyipari konszern integrálása a második negyedév során válik véglegessé. A BASF nagyjából a Lehman Brothers csődbe menetelével egyidőben, 2008 szeptemberében jelentette be a Ciba átvételét. A romló gazdasági környezetben a BASF 2009-es eredményét 785 millió euróval terhelte meg az akvizíció. A Ciba átvételével a BASF a vegyipari tömegtermékeknél magasabb haszonkulcsot kínáló speciális vegyipari termék üzletágát tervezte erősíteni. A gazdasági válság ellenére a BASF 2009 közepén kifizette a 2008-as év eredménye utáni osztalékot. „Nem volt egyszerű közel kétmilliárd eurót kifizetni úgy, hogy nem lehetett tudni mi következhet még az év második felében” – mondta Kurt Bock. Az idén februárban viszont 16 éve első alkalommal osztalékának csökkentéséről döntött a BASF. A 2009-es eredmény után részvényenként 1,70 euró osztalékot fizet a 2008-as 1,95 helyett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.