Gyors intézkedések szükségesek a sertéságazat javítására

A VHT vezető testülete a javaslattól még a fekete gazdaság és kereskedelem visszaszorítását is reméli, és annak legfontosabb eszközének tartja. Emellett a sertésszektor helyzetének megoldására kezdeményezi a kedvezményes kamatozású forgóeszközhitel meghirdetését állami garancia vállalással, továbbá a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által már meghirdetett, de az eddig még fel nem használt hitelállomány átcsoportosítását, a forgóeszköz hitel javára. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) támogatásokból megvalósult beruházások gyorsabb bírálatát, és elszámolását is szeretnék elérni a sertéstenyésztők. Szorgalmazza a VHT az idei évre meghirdetett állatjóléti támogatás előlegének kifizetését még ebben az évben, valamint az állatbetegségek megelőzését szolgáló támogatások kifizetésének megkezdését is. Javasolják még reklámkampányok szervezését a magyar termékek keresletének, fogyasztásának növelése érdekében. A VHT elnöksége szerint ezek a javaslatok gyors és hatékony segítséget nyújtanának az ágazatnak, és a szükséges kormányzati intézkedések is rövid időn belül megvalósíthatók. Jelzi a szakmai szervezet, hogy az elnökség a sertéstermelés versenyképesség helyreállítása és növelése, érdekében egy hosszabb távra szóló stratégia kidolgozásán is dolgozik, amelyet hamarosan közzétesz. A szakmai szervezet emlékeztet arra, hogy Magyarországon a sertésállomány az uniós csatlakozás idején regisztrált 6 millióról a felére csökkent. Az ágazat jelentős importra szorul, mind élősertésből, mind sertéshúsból. Az elmúlt időszakban a takarmányárak – amely a sertéshízlalás költségeinek 65 százalékát adja – csaknem megkétszereződtek, s ezzel elérték a 80 százalékos költséghányadot. Ezzel párhuzamosan az élősertés értékesítési árai csökkentek. A fogyasztók bizalma megingott a dioxin botrány miatt, a kereslet növelése érdekében a kereskedelem akciós értékesítéseket hirdet. Ezek a jelenségek nem korlátozódnak Magyarországra, jellemzőek az EU egészére, de termelői felhalmozás hiányában a negatív hatás hazánkban az átlagosnál sokkal nagyobb. A VHT sertéstartó tagjai pedig már kocakivágásról, a szaporítások leállításáról adtak tájékoztatást. Emellett a vágási célú értékesítési átlagsúly csökkenése is tapasztalható. A magyar sertésállomány csökkenése az export piacok megtartását is veszélyezteti, ugyanis külföldön a jó minőségű magyar alapanyag a keresett, ezt importból pótolni nem lehet. A VHT-t érintő hír, hogy Németh Antalt, a VHT elnökét – többek kezdeményezésére – szakértőként bevonták az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának munkájába. A felkérés a szakmai álláspontnak ad teret az előkészítő munkában azzal a céllal, hogy az alapokmányban helyet kapjon a fogyasztók alkotmányos jogának biztosítása az egészséges és biztonságos élelmiszerekhez való hozzájutásra vonatkozóan. A VHT elnöke hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az egészséges élelmiszerfogyasztáshoz való alapjogot biztosítsa a készülő alkotmány. Rámutatott: a fogyasztók ma sok külső veszélynek vannak kitéve az élelmiszerfogyás során. Ha a készülő alkotmány rögzíti az alapjogot, akkor mindazok, akik ezt a szabályt megsértik, súlyos következményekkel kell, hogy számoljanak – hangoztatta a szakember.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.