Gyorsan bővülő megújuló energia Németországban
Ez a „zöld” energiával foglalkozó németországi vállalkozások szakmai szövetségének (BEE) tanulmányából derül ki. A német szakértők szerint szerint a beruházások eredményeképpen 2020-ra Németország áramfogyasztásának 47 százalékát fedezik majd megújuló energiából. Az előrejelzés szerint az áramtermelésben a szélenergia marad a meghatározó a megújuló energiahordozók közül. A termelőkapacitások kiépítése jelentősen könnyít a nemzetgazdaságra rakodó terheken, hiszen a hagyományos technológiákhoz képest a megújuló forrásokra alapozott energiatermelés jóval kisebb környezeti károkat okoz és az éghajlatváltozást fokozó hatása is kisebb. A már megkezdett beruházások révén ráadásul újabb szén alapú erőművek építése nélkül is garantálható Németország biztonságos áramellátása 2020-ra – áll a tanulmányban, amelyet a hannoveri nemzetközi ipari vásáron mutattak be. A világ első számú ipari seregszemléjén egyébként éppen a szélenergia az egyik kiemelt téma az energiahatékonyság és az ipari automatizálás mellett. A vásáron több mint hatezer cég mutatja be termékeit.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.