Hamar kimerült a megújuló energiás pályázat kerete

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nemrégiben jelentette be, hogy a keretek kimerülése miatt felfüggeszti az épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva című pályázatot a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP). A tenderre a pályázatokat 2011. május 14-ig még be lehet adni. A kiírás szerint a 2011-13-as időszakra a projektek megvalósítására 8 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből 2011-ben 2 milliárd forint pályázható. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közölte, hogy a befogadott pályázatokról a döntések a beérkezéstől számított két hónapon belül születhetnek meg, de ez három hónapra is változhat, ha a felfüggesztést követően a tervezettnél több projektjavaslat érkezik. A pályázati felhívás kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és EU stratégiával – ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését, kiemelt hangsúlyt fektetve az energiahatékonyságra és az energiatakarékosságra. A konstrukció újraindításáról a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közleményben értesíti a pályázókat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.