Három támogatási jogcímet fizet az MVH

Kedvezőtlen adottságú területek (KAT) és Natura 2000 gyepterületek támogatására már 2010 decemberében elkezdődtek a kifizetések.  A KAT keretében 3.486 ügyfél több mint 750 millió forintot, a Natura 2000 támogatásnál 2.513 gazdálkodó közel 520 millió forintot kapott meg. A kedvezőtlen adottságú területek támogatása a gazdálkodás eredményességének növelésére szolgál. A Natura 2000 területek olyan európai uniós szinten védett helyek, melyekre szigorú gazdálkodási előírások vonatkoznak, s ezek betartását segíti elő a támogatás. Mindkét jogcímre minden évben, a területalapú támogatással egy időben lehet kérelmet benyújtani. Januárban a tavaly beadott Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatások kifizetése is elindul.  Erre a jogcímre várhatóan ezen a héten 3.407 kérelmezőnek összesen 5,24 milliárd forint utal az MVH. Az AKG intézkedések a mezőgazdaság által érintett fizikai és természeti környezet állapotának megőrzésére és javítására szolgálnak, ezzel is elősegítve a minőségi termékek előállítását. Az intézkedések öt, illetve tíz éves célprogramokban valósíthatók meg. Mindhárom jogcímnél folyamatosak a határozatok postázása és a kifizetések.

Vélemény, hozzászólás?