Háromszázezer ember foglalkoztatását kell a jövő évben elindítani

Több mint 200 milliárd forint áll a következő évi költségvetésben rendelkezésre erre a komplex programra, amelynek egy nagyon jelentős szelete a mezőgazdasághoz kapcsolódik – mondta az államtitkár a Pataji ősz címmel rendezett eseményhez kapcsolódó Romanapi Fórumon. Ángyán József hangsúlyozta: ennek keretében több minisztérium és államtitkárság dolgozik közösen a programon, ami hasonló a szociális földprogramhoz, csak annak a szakmai hátterét jobban megalapozza. Az államtitkár szerint, a program megteremti a lehetőségét első körben annak, hogy a kisebb településeken felmérjék a lakosság élelmiszerszükségletét, amely alapján meg lehet tervezni az ellátáshoz szükséges mennyiségeket, másrészt azt, hogy milyen gazdálkodási módra van szükség, mennyi állatot kell tartani, milyen növényeket kell termelni, ehhez hogyan lehet földet biztosítani. Ez a munka most zajlik, elsősorban a hátrányos helyzetű térségekre koncentrálva az első körben – mondta a vidékfejlesztési tárca államtitkára. Utalt arra, hogy 94 hátrányos helyzetű kistérség van ma Magyarországon, amelyekben össze kell hangolni a vidékfejlesztés törekvéseit, a már elindult, vagy a most készülő programokkal. Ángyán József kiemelte, hogy két célt szeretnének elérni a komplex programokkal: az eddig munkanélküliek visszavezetése a munkába, valamint egy olyan gazdálkodási rendszer megtanítása, oktatási programmal, tangazdasági programmal is összekapcsolva, amely a jövőbe mutatóan, mezőgazdasági szakmai szempontból, vidékfejlesztési szempontból is elfogadható. Ezért az ökológiai gazdálkodást fogjuk elsősorban segíteni, valamint a saját őshonos állataink tartását fogjuk támogatni a hagyományos gazdálkodás keretében – fűzte hozzá. Az elképzelés szerint, ha a jövőben egy szociális szövetkezet alakul ebből a foglalkoztatásból, akkor már ezt a modellt használják, ne pedig az “iparszerű, tömegtelepeken folyó állattartást végezzék”, amit energetikailag, környezeti szempontból is követhetetlennek nevezett. A nemzeti vidékstratégia az egyrészt minőségi mezőgazdaságról, másrészt pedig a helyi gazdaság és társadalom megerősítéséről szól – húzta alá az államtitkár. Véleménye szerint nem lehet megengedni, hogy az ország kettészakadása folytatódjon, mert egy idő után a politika nem tudja kezelni a problémákat. Ángyán József fontosnak nevezte a Balogh Zoltán felzárkóztatásért felelős államtitkár vezetésével folyó szociális földprogramot, valamint a Soltész Miklós által vezetett család- és szociális ügyekkel foglalkozó államtitkárság programjaival együtt készülő keretprogramot, amely összefoglalja ezeket a kezdeményezéseket, a közmunkaprogrammal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.