Hátrányban a társas vállalkozások a földbérletnél

A sorrend felállításával a társas vállalkozásoknak nem lesz lehetőségük földbérlésre – vélekedett Soltész Gyula a Mezőgazdasági Szövetkezetek és Termelők Országos Szövetségétől (MOSZ) kapott tájékoztatásra hivatkozva. A Teszöv elnöke megfogalmazása szerint a bérleti szerződések lejártával kiszámítható, hogy mikor fognak a társaságok alól kifogyni a földek, ami az állattenyésztéssel is foglakozó társas vállalkozások csődjét fogja jelenteni. Horváth István (képünkön) (Fidesz-KDNP), a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke – aki a Teszöv meghívására a kormány vidékfejlesztési politikáját ismertette -, azonban leszögezte: a Nemzeti Földalapról szóló törvény az állam elővásárlási jogát rögzíti. Mint mondta, a jövőben is lesz lehetőségük a társas vállalkozásoknak földet bérelniük, hiszen a magántulajdonú földek bérletéről az állam nem rendelkezett. Az állam a földek bérbe adásával elsősorban az egyéni, családi gazdálkodást próbálja előnybe részesíteni – hangsúlyozta. „Egyetértek azzal, hogy nem a társas vállalkozások vannak az első helyen, de az állam nem korlátozza a magántulajdon bérbe adását” – tette hozzá a bizottság alelnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.