Idén is kiírják a telephely-fejlesztési pályázatot

A 2009. áprilisában a regionális gazdaságfejlesztés keretében meghirdetett pályázat során 40 milliárd forint támogatást igényeltek a pályázók. A múlt évi telephely-fejlesztési pályázaton támogatott projektgazdák 2.000 új munkahely létrehozását és további 15.000 megtartását vállalták három évig. A 2010 elején megjelenő újabb telephely-fejlesztési pályázatra 10 milliárd forintot különítettek el. A 2010. évi várható regionális pályázati kiírások kapcsán a rehabilitációval foglalkozó intézményeknek is januárban jelentetnek meg pályázatot. Újdonság lesz a turisztikai pályázatok között a vállalkozásoknak szóló kisösszegű támogatás, emellett a település rehabilitáció keretében a lelakott városrészek megújítására is lehet támogatást igényelni. Folytatódik az önkormányzatok számára a belterületi utakra, kerékpárutakra szóló pályázat. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint a telephely-fejlesztési pályázat várhatóan 2010. február elején, március végén jelenik meg. A tervek szerint a pályázatokat áprilistól lehet majd beadni június-júliusig. Az ipartelepítési pályázat kiírását január végére, február elejére tervezik 10 milliárd forint keretösszeggel, amelyre 2010. márciustól lehet majd beadni a jelentkezéseket május-júniusig. A szociális célú város-rehabilitációs pályázat tavaly decemberben már megjelent, a pályázatokat 2010. január 15-étől lehet beadni a Közép-magyarországi régióban március 31-éig, a többi régióban április 30-áig. A pályázatra a Dél-alföldi régióban 800 millió forint, a Dél-dunántúli régióban 955 millió forint, az Észak-alföldi régióban 1,6 milliárd forint, az Észak-magyarországi régióban 1,267 milliárd forint keret áll rendelkezésre. Közép-Magyarországon a hagyományos építésű városi területek rehabilitációja esetében 1 milliárd forint, az ipari technológiával épített lakótelepeknél 2,167 milliárd forint keretre lehet pályázni.

Vélemény, hozzászólás?