Idén tarolhat a bioetanol
Ahogy egyre emelkedik a hagyományos üzemanyagok ára, úgy nő az érdeklődés az alternatív megoldás iránt, igaz, hogy húsz százalékkal többet fogyaszt a gépjármű autógázból vagy bioetanolból (E85), áruk azonban mindenképpen megéri a tankolásonként realizált átlag 30 százalékos megtakarítást – állítja a Magyar Bioetanol Szövetség. A bioetanol értékesítésére mindig is hatással volt a 95-ös benzin árának változása, a tavalyi 240 forintos árszint forintos árszint nem kedvezett az eladóknak, azonban az idén az egyre emelkedő árú hagyományos üzemanyagok mellett kiugró értékesítésre számít a szövetség. Konkrét statisztikák még nincsenek, de a becslések szerint az idei év első felében a tavaly egész évben eladott mennyiség kétszeresével számolnak – írta a Világgazdaság.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.