Indokolt a cukor drágulása

Cukoripari szakértők úgy vélték, hogy a mostani, szokatlanul drasztikus áremelkedés több tényező szerencsétlen összhatásának tulajdonítható. A helyzet kialakulásában szerepe van annak is, hogy az unió korábbi években végrehajtott cukorreformja következtében jelentősen lecsökkentek a tagállami kvóták – jegyezték meg. A szakértők emlékeztettek arra, hogy az elmúlt 2-3 évben Magyarországon volt az unióban a legalacsonyabb a cukor ára. Mára viszont a nagykereskedők nem rendelkeznek kellő tartalékkal a piac ellátásához. Jelenleg Magyarországon az uniós kvóta alapján mintegy 105 ezer tonna cukrot állíthat elő évente az egyetlen termelő cukorgyár, a kaposvári. A magyar fogyasztás pedig átlagosan éves szinten 300-320 ezer tonna. Magyarország tehát a hazai fogyasztás kétharmada tekintetében importra szorul. A termeléssel a cukorrépa-termesztők azért hagytak fel, mert ezt az unió anyagilag ösztönözte: a cukorrépa-termesztők jelentős összegeket kaptak azért, hogy a termeléssel felhagyjanak. Ezt Magyarországon sok termelő meg is tette. Az egyik szakértő szerint a mostani piaci helyzet úgy oldható fel, ha az unió engedélyezi a cukorkvóta növelését. Ezzel a kaposvári cukorgyárban több cukrot lehetne előállítani. A gyár kapacitásának figyelembe vételével termelés a mostani mennyiségnek akár az 50 százalékával is nőhetne. Egy másik szakértő arra mutatott rá, hogy a cukorpiac jelenleg a világon az egyik legjobban eltorzított élelmiszerpiaci szegmens. Emlékeztetett, hogy a Világkereskedelmi Szervezet is rosszallását fejezte ki, hogy az unió túltámogatta ezt a piacot, ami azzal járt, hogy az uniós piaci átlagár csaknem háromszorosa volt a világpiacinak. Ennek a helyzetnek a megszüntetésére csökkentette az unió saját cukortermelését a korábbi években. Januárban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a cukor átlagára Magyarországon 222 forint volt kilogrammonként. Most az egyik olcsónak mondott kiskereskedelmi áruházlánc 320 forint körüli összegért adja a cukor kilóját. A magas áfát és a “cukordeficitet” okolja a magas magyarországi cukorárakért a Magyar Cukor Zrt. anyavállalata, az osztrák Agrana. Az APA hírügynökségnek nyilatkozva Johann Marihart, az Agrana vezérigazgatója elmondta: Magyarországon 25 százalékos áfa terheli a cukrot, míg Ausztriában például ez csak 10 százalék. Ugyanakkor Magyarországon az egyetlen megmaradt cukorgyár – a kaposvári – a hazai szükségleteknek csupán harmadát képes fedezni, a többit importból kell beszerezni – idézte az APA. A cukorpiaci reform különösen importfüggővé tett Magyarországot – vélekedik Marihart, miközben például Ausztriában a hazai termelés nagyjából fedezi a szükségleteket. Mivel azonban Ausztriában minden cukorkészletet szerződéssel kötnek le, így “kisegítő” szállítmányokat nem is lehet Magyarországra küldeni – idézte a hírügynökség Marihartot. Azért sem, mert a magyar élelmiszer-kiskereskedelem csak igen rövidtávú cukorszállítási szerződéseket köt, és egyebek között a világpiaci áremelkedés ezért is érinti jelentősebben. Marihart a következő hónapokban nem vár feszültséget a nemzetközi cukorpiacon. Az EU azonban a cukorpiaci reformmal nettóexportőrből nettóimportőrré tette magát, a cukor Európában “pont elegendő”. Ennek következtében Ausztria számára is emelkedő árakkal számol Marihart, mint mondta, az idei cukorrépára kötött szerződések Ausztriában már jelentősen magasabb árakon születnek. A világpiaci cukorár 2009 januárja óta 150 százalékkal, 30 dollárcentre (21,7 eurócent) nőtt egy fontra (45 dekagramm) vetítve. Az EU cukorpiacát részben minimálárral, részben importkvótákkal védi, jelenleg azonban a világpiaci ár már jelentősen magasabb mint az uniós minimálár. Ausztriában is nagy mennyiségben vásárolnak cukrot a magyarok – írta internetes portálján az osztrák rádió. A magyarok “megrohanták” a burgenlandi üzleteket, hogy bevásároljanak cukorból – fogalmazott az ORF Burgenland. Egy kismartoni (Eisenstadt) raktáráruházban arról számoltak be, hogy az elmúlt két hétben a magyar vevők minden nap “kiürítik” a polcokat. Sokan akár tonnaszám is vásárolnának kristálycukrot, de kiskereskedelmi forgalomban 20-30 kilogrammnál többet nem lehet venni. Attól nem kell tartani, hogy hiány alakul ki cukorból Ausztriában – írta az ORF. Az egyik nagy élelmiszer-kereskedelmi láncnál 65 eurócent (175 forint) körül van egy kilogramm kristálycukor ára Ausztriában. Korábban a Népszava adott hírt arról, hogy kilogrammonként 300 forintra kúszott a cukor kiskereskedelmi ára az elmúlt hetekben. A termék hiánycikk a világpiacon is, ezért a szakemberek szerint az év hátralévő részében tovább drágul.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.