Indul a GazdaNet!

Vissza nem térítendő, a fiatal – azaz 40 év alatti – gazdák esetében 50, egyéb esetben 40 százalékos (de maximum 90 000 forint összegű) támogatást nyújt internetre alkalmas konfiguráció beszerzéséhez az állam. Minden olyan magyar gazda géphez juthat most, aki 0 és 4 EUME közötti gazdaságmérettel rendelkezik, valamint regisztrált termelő. A támogatás továbbá egy információs csomagot is tartalmaz, melynek egy részét a www.gazdanet.eu weboldalon bárki láthatja, ez általános információkat (híreket, időjárást) tartalmaz, másik fele viszont csak a támogatásban részesülőknek nyílik meg. Ebben a tartalomban többek közt jogszabály gyűjteményt, növényvédelmi előrejelzést, gazdálkodáshoz kapcsolódó határidő naptárat találnak majd a programban résztvevők. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a támogatásban rövid döntési időre összpontosítanak, ezért a beadás interneten keresztül, az MVH elektronikus felületén, ügyfélkapus azonosítást követően történik majd, szeptember 1. és szeptember 30-a között, az elbírálás pedig december 15-ig befejeződik. Utóbbi az igények érkezési sorrendjében történik. Az eszközök kiszállítására jövő januártól márciusig bezárólag kerül sor. Az átvételt követően, amennyiben a gazdálkodó nem rendelkezik megfelelő végzettséggel, 100 százalékban támogatott kötelező képzésen kell részt vennie. A támogatás által beszerzett laptopokat vagy asztali gépeket a gazdáknak öt évig kell üzemeltetni, valamint havonta egyszer belépni vele a gazdanet oldalára, és fogadni a hírleveleket.  A számítástechnikai eszközökre öt év garanciát vállalnak. A gépekre nyílt forráskódú operációs rendszert, illetve ugyanilyen típusú programokat telepítenek, hogy a jövőbeni szoftveres fejlesztéseket esetleges költségek felmerülése nélkül használhassák a gazdák.

Írta: Ruskó Beatrix

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.