Ingyenesen felmérést készít az IBM Magyarország Kft Kőszegen

Huber László, Kőszeg polgármestere elmondta, az IBM és az önkormányzat szakembereiből álló munkacsoport a következő két hónapban először egy átvilágítást, adatgyűjtést végez majd, majd egy javaslatot készítenek a lehetséges informatikai fejlesztések irányairól. Ezt követően fogalmazódhatnak meg olyan projektek, amelyek eredményeként akár európai uniós forrásokat is felhasználva fejleszthetik Kőszeg informatikai infrastruktúrát, fejleszthetik tovább az önkormányzat, az idegenforgalom, vagy akár a helyi vállalkozások számára is hozzáférhető szolgáltatásokat. Pongrácz Ferenc, az IBM Magyarország Kft. operatív igazgatója a sajtótájékoztatón arról szólt, az IBM a világ számos pontján működik közre abban, hogy a városi környezetet az informatika segítségével jobbá, élhetőbbé tegyék. A világcég két évvel ezelőtt hirdette meg “Smart Planet” Élhetőbb bolygó programját, amelynek egyik legfontosabb alprogramja a “Smarter Cities”, Élhetőbb, intelligensebb városok, amelybe több magyarországi város köztük Kőszeg is bekapcsolódhat – mondta. Kőszegre történelmi múltja és kiváló turisztikai adottságai miatt esett a választásuk, de az sem volt mellékes, hogy mérete ellenére a kisvárosban egy nemzetközi egyetem is működik, “több szempontból is van benne fantázia” – fűzte hozzá. Pongrácz Ferenc kiemelte: a felmérésben megvizsgálják, hogy a városban hogyan alkalmazzák az informatikát, adottságai alapján milyen fejlesztési stratégia dolgozható ki, illetve segítenek abban is, hogy az elgondolt fejlesztések az Európai Unió által is támogatott projektekben fogalmazódjanak meg. Suhajda Attila, az IBM Magyarország Kft. kormányzati kapcsolatok igazgatója elmondta: az IBM például Olaszország történelmi kisvárosaiban valósított meg infokommunikációs fejlesztéseket, amelyek egyaránt szolgálták a turisták tájékoztatását és tették élhetőbbé, kényelmesebbé az ott élők számára az informatikai eszközök használatát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.