Javulhatnak a Tokaj Kereskedőház piaci pozíciói a válság után

Az MNV igazgatósága áttekintette a Tokaj Kereskedőház Zrt. helyzetét, és elfogadta a társaság 2011. évi üzleti tervét. A közlemény szerint a testület megállapította: „Tokaj-hegyalja egyetlen állami tulajdonú pincészete és a borvidék legnagyobb szőlőfelvásárlója technológiailag és borminőség szempontjából eljutott a modernizációnak arra a fokára, ahol immár nem a mennyiséggel, hanem a minőséggel kereskedik”. A közleményben az MNV megjegyzi, hogy a gazdasági válság magyarországi hatásai – a csökkenő borfogyasztás és nyomottabb árak – „érintik a társaság árbevételét”. Az MNV hangsúlyozza: „a válság nemcsak kockázatokat, hanem lehetőségeket is tartalmaz a társaság számára, hiszen a krízis megszűnésekor a fogyasztói kereslet újból fellendülhet, és a cég nemcsak versenytársaihoz, hanem korábbi saját pozícióihoz képest is kedvezőbb helyzetbe kerülhet”. Erre alapot nyújt az – mutat rá az MNV a közleményben -, hogy a Kereskedőház ügyvezetése felelős gazdálkodást folytatott, 2010 végére sikerült megállítania az évek óta tartó eladósodási tendenciát. Az MNV-nél a számokat és részleteket nem közölték. A céginformációban található 2009. évi beszámolóban a társaság 3,38 milliárd forint nettó árbevételről és ötmillió forint adózott nyereségről adott számot. Az árbevétel 400 millió forinttal maradt el a 2008. évitől, amikor az adózott nyereség elérte a 71 milliót. A 2,33 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 2009 végén 7,16 milliárd forint volt, a hosszú lejáratú hitelei közel 500 millió forintot tettek ki, a rövid lejáratúak pedig 400 milliót.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.