Jelentős árbevétel-növekedéssel számol idén a Hungary Meat

A Pini Csoport magyar leányvállalatának tavalyi árbevétele mintegy 58,2 milliárd forint volt, szemben az előző évi 49,2 milliárd forinttal. A cég adózás előtti eredménye 2009-ben 304 millió forintot tett ki, míg a múlt évben elérte a 412 millió forintot.A társaság termelésének 70 százalékát külföldön értékesíti, míg a belföldi piacra 30 százalék jut. Tavaly a belföldi piac árbevétele 11,15 milliárd forint volt, a kivitel árbevétele pedig elérte a 47 milliárd forintot. A válság ellenére az export az előző évhez képest dinamikusan emelkedett, mintegy 9 milliárd forinttal, míg a belföldi piaci eladások értéke mintegy 2 milliárd forinttal volt kevesebb tavaly az előző évinél. A cégnél azt tervezik, hogy az idén mintegy 1,3 millió darab sertést vágnak majd le, a múlt évben a vágásszám 1 millió 25 ezer darabot tett ki.Bíznak abban, hogy mind a bel-, mind a külföldi piacokon nőhetnek az eladások. Jankó Ferenc, a cég egykori vezérigazgatója szerint Magyarországon a sertések számát is lehetne növelni elsősorban akkor, ha az úgynevezett háztáji sertéstartás ismét kifizetődő volna, azaz a kisgazdaságok termelését összefogva kerülne a háztáji sertés a piacra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.