Jelentős uniós támogatás a magyar-szlovák partnerségre

A 2008. decemberében zárult felhívásra 246 pályázat érkezett be a határmenti magyar és szlovák megyékből, ezek közül 106 pályázatot és 17 projekt koncepciót támogatott a Közös Monitoring Bizottság.

Önerő: 5 százalék

A pályázat során elsősorban a fenntartható gazdasági fejlődés, a turizmus, a humánerőforrás-fejlesztés, az oktatás, a kultúra, a környezetvédelem, valamint az infrastruktúra-fejlesztés terén megvalósuló magyar-szlovák együttműködés támogatására nyílt lehetőség. A pályázatokra benyújtott támogatási igényt átlagosan 10 százalék kormányzati társfinanszírozás, és a pályázók 5 százalékos önereje egészíti ki. A legnépszerűbb téma a közös idegenforgalom-fejlesztés és az emberek közötti kapcsolatépítés volt, amelyekre összesen 102 pályázat érkezett, a rendelkezésre álló kerethez képest több mint négyszeres támogatási igénnyel.

Hamarosan lesznek szerződések

A programban több környezetvédelmi projekt mellett lehetőség nyílik számos kerékpár- és összekötőút, valamint két Ipoly-híd megépítésére is. Az első pályázati felhívás nyerteseinek támogatása mellett döntés született arról, hogy a jövőben az eddigi témák mellett pályázni lehet majd együttműködésre a kutatás-fejlesztés és az innováció területén, az egészségügyi létesítmények közös fejlesztésére és ezek összehangolt használatára. Az első támogatási szerződések megkötése idén május-júniustól várható. Az NFÜ közlése szerint a második pályázati felhívást a tervek szerint 2009 második negyedévében hirdetik meg mintegy 60 millió euró keretre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.