Jóváhagyták az uniós mikrohitelalapot az EU-miniszterek

Az EU-intézmények között kötött megállapodás értelmében az unió ettől az évtől négy éven át összesen 100 millió eurót biztosít a hátrányos helyzetű emberek vállalkozásainak, illetve foglalkoztatásának támogatását célzó hitelkeretre. Nemzetközi pénzügyi intézmények, illetve a kereskedelmi bankok hozzájárulását is figyelembe véve az eszköz összesen félmilliárd eurós hitel kihelyezését teheti lehetővé négy év alatt. Korábbi közlések szerint a keretből néhány hónapon belül megindulhat az első hitelek folyósítása. A programot méltatta a témában illetékes biztos, Andor László (képünkön), valamint az Európai Parlament képviselői, köztük Göncz Kinga (MSZP) jelentéstevő is.

Forráshoz juthat 45 ezer vállalkozó

A magyar biztos közleményében jelezte, számításaik szerint a következő nyolc évben 45 ezer vállalkozó juthat forráshoz az uniós eszköz révén. Andor László emlékeztetett arra, hogy az új finanszírozási forrás segíti a foglalkoztatási célok teljesítését, valamint támogatja a társadalmi beilleszkedésre irányuló célok teljesülését is. Különösen fontosnak mondta, hogy a mikrohitel a nemzetközi gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került embereknek és a sebezhetőbb csoportoknak adhat megélhetési lehetőséget. A miniszteri találkozó után tartott sajtótájékoztatón Andor László megerősítette, hogy legkésőbb az év második felére az EU minden tagországában működni fog az új finanszírozási lehetőség. Hozzátette: azokban a tagállamokban, ahol máris működik mikrohitelezéssel foglalkozó nemzeti intézmény, az eszköz gyakorlati bevezetése gyorsabb lesz. Göncz Kinga üdvözölte a miniszteri döntést, és reményét fejezte ki, hogy a mikrohitelek folyósítása hamarosan a gyakorlatban is megkezdődhet. Az EP jelenéstevője már a múlt havi parlamenti szavazást követően rámutatott: az a legfontosabb, hogy az Európai Bizottság tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy meginduljon a hitelezés. Máris sok uniós tagállamból érdeklődnek a mikrohitelkeret nyújtotta lehetőség iránt – emelte ki akkor Göncz Kinga. Korábbi közleményében Őry Csaba (Fidesz) is úgy fogalmazott: az Európai Néppárt mindig is kiemelt figyelmet fordított a szociális kirekesztés elleni harcra.

Családbarát módosítások

Az uniós tagországok munkaügyi miniszterei elfogadták azt az irányelvet is, amely uniós szinten kiterjeszti a dolgozóknak járó szülői szabadságot, és ösztönzi, hogy az apák is nagyobb arányban használjanak fel belőle. Jóváhagyták a miniszterek azt a jogszabályt is, amelynek célja az egészségügyi ellátásban előforduló, éles vagy hegyes eszközök által okozott sérülések megakadályozása. Világszerte évente több mint egymillió ilyen eset fordul elő egészségügyi szakemberek becslése szerint. Andor László ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: az új irányelv mások mellett az egészségügyi alkalmazottakat és családjukat védi jobban, valamint segít abban is, hogy csökkenjenek az egészségügyi intézmények sérülésekből származó terhei. Az uniós illetékesek a védekezésre a megelőzést, a képzés javítását, a lehetséges veszélyforrások megjelölését, a gondosság növelését és a tagországok gyakorlatának egységesítését tartják a leginkább járható útnak. Első olvasatban elfogadták a miniszterek hétfőn azokat a jogszabálytervezeteket is, amelyek javítják az úgynevezett önfoglalkoztató dolgozók, valamint a férjüket munkájában is segítő, de ma még sokszor nem kielégítő szociális védettséget élvező feleségek, élettársak (például gazdafeleségek) szociális védelmét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.