Késik a nádaratás a Velencei-tavon és a Balatonon

Csonki István elmondta: a 10 centiméter vastagságú jég kialakulásához mintegy 10-12 hideg nap szükséges, így az legkorábban január közepére várható. Az igazgató rámutatott: igazgatóságuk – a kiírást és az eredményhirdetést követően – napokon belül szerződik a Velencei-tó és a Balaton területén lévő vízminőség-védelmi nád és haszonnád learatására kiírt nyílt közbeszerzési eljárások nyerteseivel. Az igazgatóság adatai szerint a Balatonon és a Velencei-tavon egyaránt mintegy 1000-1000 hektár nagyságú nádterület található: a Balatonnál széttagoltan és inkább a part mentén, a Velencei-tónál pedig szinte egybefüggő területen. A Balatonnál a széttagoltságból adódó hátrányokat csökkenti, hogy a települések önkormányzatai, a horgászegyesületek és az üdülőtulajdonosok a saját területükön rendszerint le szokták vágni a nádat. Az igazgatóság szakemberei azzal számolnak, hogy a kedvező időjárás esetén a Velencei-tóban lévő nád minimum egyharmadát – mintegy 300-350 hektáros területet – learatják. Csonki István szerint ez azért volna fontos, mert 2008-ban a nádnak mindössze 10-20 százalékát sikerült learatni – azt is szinte csak a part menti területekről -, a régi nád pedig kevésbé eladható.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.