Kétséges az OPEC újabb termeléscsökkentése
Eddig a piac biztosra vette, hogy az olajexportőr országok szervezete, az OPEC márciusban tovább csökkenti a termelést, ugyanis több tagország illetékesei – köztük korábban az iráni miniszter is – rendszeresen ilyen értelmű nyilatkozatokat tettek.
Az OPEC eddigi, fokozatos termeléscsökkentése újabban viszonylag jól követte a nyersolajkereslet apadását. A szeptember óta elhatározott, összesen napi 4,2 millió hordós termeléscsökkentéseknek eddig majdnem a 90 százalékát megvalósították az OPEC-országok. Ez a korábbi világkínálatnak közel 5 százaléka, és rekord betartási arány a szervezet történetében. Január végén még csak 60 százalékos volt a betartási aránya.
Más oldalról viszont a kereslet növekedésére belátható időn belül nem lehet számítani, ezért az OPEC termeléscsökkentése csak az árak valamelyes stabilizálására volt alkalmas, de az árak lemorzsolódása még mostanában is tart. A tavaly júliusi, hordónként 147 dollár fölötti árcsúcsokról a kőolaj gyorsan olcsóbbodott, ahogyan a világgazdasági válság szétterjedt, majd az árvesztés lelassult, de nem állt meg: januárban 40-50, februárban nagyjából 35-45 dollár között alakult a kőolaj világpiaci ára, annak dacára, hogy az OPEC-országok éppen a múlt hónapban erősítették a termeléscsökkentési fegyelmet.
Kapcsolódó hírek:
►Algéria: az OPEC ismét csökkenti termelését ►Teljesen leállt a kuvaiti és részben az iráni olajexport ►Erste Csoport: véget érhet az olcsó olaj korszaka ►Nagyszabású kínai-orosz kőolajügylet ►Olaj: nem derűs kilátások ►Az orosz olajtermelés 7,8 százalékkal csökkenhet 2013-ra ►Folyamatosan csökkenő kereslet az olajpiacon ►Tovább csökkent az OPEC? ►Idén 40 dollár körüli olajárat vár Irán ►Második éve csökken a globális olajfogyasztás? ►Oroszország csökkenti a kőolaj exportvámját februártól ►Rendkívüli OPEC-értekezlet februárban? ►Kevesebb olaj Oroszországban ►OPEC elnök: biztosan lesz termeléscsökkentés ►Évi 1,2 százalékos olajigény-növekedés várható ►Ugyanannyit termel az OPEC ►Drágult az olaj ►Kavarás az olaj körül – kifakadt az iráni elnök ►Az OPEC most nem tervez újabb termeléscsökkentést
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.