Kezdődtek a tavaszi munkák a szőlőkben és gyümölcsösökben

Farkas Zoltán hangsúlyozta: a hó és az elmúlt időszakban mért hőmérsékletek nem akadályozták az ültetvényeken a tavaszi előkészítő munkát. Mínusz 6 Celsius fok felett ugyanis már az enyhébb fagyok sem tesznek számottevő kárt a megmetszett szőlőtőkékben, illetve gyümölcsfákban. Ennek megfelelően a megye 17-18 ezer hektárra tehető szőlőtermő területén és mintegy 10 ezer hektárnyi gyümölcsösében már javában dolgoznak a gazdák. Az előmetszés jelenleg az ültetvények 40-45 százalékában van készen, míg a gyümölcsösök első lemosó permetezésén már majdnem mindenhol túl vannak a termelők, akiknek a vegyszerek és az üzemanyagok magas ára miatt fokozott figyelmet kell fordítaniuk ezek minél hatékonyabb felhasználására – fogalmazott a szakember. Jelezte: a szerves trágya kijuttatása is elkezdődött az ültetvényeken, melyek közül az utóbbi hetek szárazabb időjárásának köszönhetően már csak 100-150 hektárnyit nem lehet megközelíteni a belvíz miatt. Bács-Kiskun megyében ezen kívül összességében mintegy 14-15 ezer hektárnyi szántóföld van gépekkel járhatatlanul átnedvesedve, vagy áll víz alatt – tájékoztatott a földművelésügyi igazgató. Ennek kapcsán rámutatott: a vízgazdálkodási társulatok a nem ritkán önerőből is jelentős összegeket védekezésre áldozó agrárvállalkozásokkal karöltve az elmúlt hónapok során eredményesen vették fel a harcot a belvízzel. Így az őszi betakarításokból mindössze 2-3 ezer hektárnyi kapás növény – zömmel kukorica – aratását nem sikerült ez ideig elvégezni Bácsban, ahol a 2010 őszén elvetett növénykultúrákból is kevesebb pusztult ki, mint a környező megyékben – fogalmazott Farkas Zoltán. Hozzátette: a kedvezőbb helyzetet az is magyarázza, hogy a múlt év végén még elöntött, illetve elöntéssel fenyegetett, mélyebben fekvő parcellákba eleve nem vetettek a termelők. „Mindezt figyelembe véve a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdák és vállalkozások idei kilátásai akár még bíztatónak is nevezhetők, amennyiben a tavasz átlagos, vagy átlag alatti csapadékmennyiséggel köszönt ránk” – vélekedett. Ehhez pillanatnyilag rendelkezésre áll a megfelelő vetőmag- és műtrágyakínálat is, melyek megvásárlásában most kizárólag a termelők pénztárcája jelenthet szűk keresztmetszetet – tette hozzá. A vetésterületek megoszlásáról szólva kitért arra is: az őszi kalászos gabonák aránya nem változott a korábbiakhoz képest, ám a belvíz miatt ezek vetésterülete némi csökkenést mutat. A tavaszi vetésű növények közül előre láthatólag folytatódik az olajos növények térnyerése. A napraforgó mellett azonban az elmúlt évekhez képest várhatóan kukoricából is több vetőmag kerül majd tavasszal a földbe, Bács-Kiskun megyében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.