Kiegyenlített támogatást akarnak a V-4-ek agrárkamarái

A vezetők javaslatukban megfogalmazták: az Európai Unió (EU) teremtse meg annak a pénzügyi feltételeit, hogy a kiegyenlítődés 2013 előtt megvalósuljon.

Emelkedjen a búza intervenciós ára

A résztvevők támogatják azt a cseh kezdeményezést, hogy 675 millió eurót különítsenek el a később csatlakozott 10 ország agráriumának támogatására. Kezdeményezik a tej uniós minimálárának meghatározását is – tette hozzá Forgács Barna. Elmondta: konkrét ajánlásként fogalmazták meg, hogy a búza jelenlegi, a ráfordításokat messze nem tükröző 101,3 eurós intervenciós árát minimum 120 euróra emeljék az unióban.

A csehek kimentek

Jan Veleba, a soros uniós elnökséget adó Csehország agrárkamarájának elnöke is a támogatások kiegyenlítését hangoztatta. Kifogásolta, hogy miután a régi tagországokban stagnál, az újakban pedig csökken a termelés, egyre nő a különbség a két országcsoport között. A különbségek csökkentésére jól sikerült demonstrációt tartottak idén március 12-én Prágában, június első két napjára – az EU agrárminiszterei prágai találkozójának idejére – pedig meghívják mind a tíz később csatlakozott ország agrárkamarai vezetőit is a cseh fővárosba.

A multiknál 20 százalék a hazai tej aránya

Milan Semancík, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke arról számolt be, hogy Szlovákia, Csehország, Magyarország és Ausztria nemzetközi üzletláncaiban próbavásárlásokkal ellenőrizték a hazai tejtermékek arányát. Megdöbbenve tapasztalták, hogy többnyire 20 százalék körüli a multiknál a hazai tej aránya, de ahol a legtöbbet kínálták ezekből az árukból, ott is alig haladta meg az 50 százalékot – tette hozzá. Megjegyezte: „ha nem lesz hatékony beavatkozás, újabb ágazat kerül veszélybe”.

A föld még sok helyütt vitatott kérdés

Wladyslaw Piasecki, a Lengyel Agrárkamarák Nemzeti Tanácsának alelnöke a földtulajdon kérdéséről kijelentette: ez sok helyen még nyitott kérdés. Szerinte annak a tulajdonában legyen a föld, aki megműveli, aki abból él. A V-4 országok agrárkamarai vezetőinek debreceni – sorrendben 34. ülésén – megfigyelőként vettek részt az Ukrán Nemzeti Agrárkamara képviselői – mondta Forgács Barna, a Magyar Agrárkamara elnöke.

Utolsó kapcsolódó hírek:
Visegrádi négyek: agrárkamarai találkozó Debrecenben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.