Kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára a tulajdonosokat képviselő Kovács Lajossal – aki a NAGISZ Zrt. elnök-igazgatója – és Ruck Jánossal, a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatójával tárgyalt Budapesten a szaktárcánál a nehéz helyzetben lévő cég állami megsegítéséről. A vidékfejlesztési tárca megvizsgálta, milyen eszközökkel segítheti a cég megmentését. A közlemény szerint Fazekas Sándor miniszter kezdeményezni fogja, hogy a kormány nyilvánítsa stratégiailag fontos, kiemelt vállalattá a Gyulai Húskombinátot. Ezután kerülhet sor a konkrét lépések kidolgozására, amelynek során részletes szakmai-gazdasági egyeztetés zajlik majd le a tulajdonosok, a hitelezők, az állam képviselői és a további érintettek között. Az 1868-as alapítású cég Magyarország legrégebbi húsipari vállalkozása. Eredetvédett a gyulai és a csabai kolbász, a gyulai májas Magyar Termék-nagydíjas készítmény. Évi 12 ezer tonna feldolgozott élelmiszer hagyja el a kombinátot, jelentős az exportjuk, számos hazai beszállító is érdekelt a cég működésében. A Gyulai Húskombinát jövője érdekében elindult párbeszéd része annak a stratégiának, amely kész állami segítséget nyújtani a magas minőséget előállító tradicionális vállalkozásoknak – fejeződik be a közlemény. A csődtörvény tavalyi módosítása vezette be a stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősíthető gazdálkodó szervezet fogalmát. Az a társaság minősíthető – többek között – ilyenné, amelynek a működése nemzetbiztonsági okból indokolt, nemzetgazdasági szempontból jelentős projekteket valósít meg, törvény által meghatározott országos közfeladatot lát el, illetve nagy összegű állami szerkezetátalakítási támogatásban, hitelgaranciában, kezességvállalásban vagy exporthitel biztosításban részesült. A minősítés a kormány joga, és speciális szabályok vonatkoznak a felszámolásra, cél a társaság további működtetése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.