Kiterjesztette forgóeszköz hitelprogramját az MFB

A futamidő két évre nőtt, a refinanszírozási kamat jelentősen csökkent – tudatta az MFB. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) ez év elején hirdette meg az Új Magyarország Forgóeszköz Hitelprogramot, amellyel azokat a kis- és középvállalkozókat segíti, akiknek tevékenységük bővítését, vagy akár a fennmaradását átmeneti forráshiány nehezíti.

Erős János: gyorsan kell lépni
A bank közleménye idézte Erős János vezérigazgatót, aki elmondta, hogy „a hazai foglalkoztatottak több mint 40 százaléka a kis- középvállalkozói szektorban dolgozik, így a programhoz csatlakozott 25 refinanszírozó hitelintézetnek és a vállalkozóknak gyorsan kell döntetniük és együtt kell lépniük.” A módosítás szerint a kezdő vagy hitelfelvevői múlttal nem rendelkező vállalkozások is részt vehetnek a programban. Fontos változás, hogy a hitelprogramot 2010. december 31-ig meghosszabbították. Így a módosítások a 2009. október 15. után benyújtott hitelkérelmeknél már érvényesíthetők.

Hitel: 1-200 millió között
A vállalkozások 1 millió és 200 millió forint közötti hitelösszeget igényelhetnek, kedvezményes kamattal és díjtalan előtörlesztéssel, amelyhez nem szükséges saját erőt biztosítani. A kamat most legfeljebb 9 százalékos ám, ha tovább csökken a jegybanki alapkamat, természetesen ez is mérséklődik. Ami változatlan, de lényeges könnyebbség, hogy saját erőt továbbra sem igényel a hitel felvétele. A hitelt azonban állami vagy uniós támogatás előfinanszírozására nem lehet felhasználni, mivel a hitel beruházás finanszírozásra nem vehető igénybe. Amíg egy nem kezdő vállalkozásnak (amely teljes lezárt gazdasági évvel rendelkezik) tevékenység-bővítést kell igazolnia, addig egy kezdő vállalkozásnak vagy egy olyannak, amely még soha nem kötött hitel- vagy kölcsönszerződést hitelintézettel, nincs ilyen jellegű kötelezettsége.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.