Kivesézték a Reformszövetség ajánlásait

Fentiekről a Népszabadság írt hétfői számában. A cikk szerint elfogadhatónak tartja a kormány a Reformszövetség javaslatainak egy részét, köztük a gázártámogatás eltörlését is, de a minimálbér megadóztatása vagy a családi pótlék átalakítása nem fér bele a választói elvárásokat is szem előtt tartó kabinet koncepciójába. Az állami kiadások visszafogása ellen is több érvet felsorakoztatnak.

Szja 18 százalék: kiterjesztés 5 millióig

A kabinet elvileg elfogadhatónak tartja a személyi jövedelemadó (szja) 18 százalékos kulcsának kiterjesztését évi ötmillió forintos jövedelemig, nincs kifogása az szja-kedvezmények jelentős szűkítése és a szolidaritási adó eltörlése ellen, de az egykulcsos jövedelemadó-rendszert elutasítja – olvasható a lapban.

Csökkenteni a gyes és gyed idejét

A gyes és a gyed jogosultsági idejének két évre csökkentésével elvileg egyetértene a kormány, de ez szerinte csak akkor lenne megvalósítható, ha megkönnyítenék a munkába állást, például több bölcsődével. A szövetség járulékokat érintő javaslatai közül a három év alatt összesen tíz százalékpontnyi csökkentéssel elvben egyetért a kormány – némi vitára csupán az ennek forrását megteremtő kiadáscsökkentés terveinek elemzésénél utal a tanulmány.

Létszámleépítés: 70 ezer fő

A Reformszövetség javaslatának munkaerő-piaci hatásai a tanulmány szerint összességében aligha kielégítők. Bár a járulékcsökkentés miatt három év alatt összesen két százalékponttal nőne a foglalkoztatás a versenyszférában, ennek nagy részét elvenné a közszférában szükségessé váló, 70 ezer főt érintő létszámleépítés -írta a Népszabadság.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.