Klímatörvényt javasol az MTVSZ
Kifejtette: a szervezet által javasolt klímatörvény fő elemeinek egyikeként egy fosszilis energia kvótarendszert szeretnének bevezetni, korlátozva Magyarországon a felhasznált olaj és földgáz mennyiségét. Az ennek kapcsán bevezetett kvótát vagy felhasználási jogot szétosztanák a lakosok és a vállalatok között. Aki többet fogyaszt, annak meg kellene vásárolnia a még szükséges kvótákat, aki pedig kevesebbet, az bevételhez juthatna a kvóták eladása során. Farkas István ismertetése szerint létrehoznának egy kamatmentes hitelfelvételt és finanszírozást biztosító, visszatérülő pénzügyi alapot, amely a tőkehiányos vállalkozásokat, önkormányzatokat és a lakosság kevésbé tehetős rétegeit segítené ki abból a csapdahelyzetből, hogy a magas közüzemi számlák miatt nem képesek energiatakarékosságot szolgáló beruházásokat megvalósítani. Elmondta: az Öko Zrt. számításai szerint évente 350 milliárd forintnyi beruházásra lenne szükség, de mivel a tervek szerint hitelről van szó, évi 15 milliárd forint forrással tíz éven keresztül fenntartható lehet a rendszer. A kamattámogatás mellett a felhasználók a fejlesztések nyomán megvalósuló energiamegtakarítás nyomán kvótát értékesíthetnének, s az ebből befolyó pénzből fizethetnék vissza a hitelt. Kifejtette: a tervezet létrehozná az úgynevezett zöldpiacot, ahol a fel nem használt kvótákkal lehetne fizetni a fenntarthatósági kritériumok alapján a piacra bejegyzett környezetbarát termékekért és szolgáltatásokért. A zöldpiac ennek köszönhetően már önmagában erősítené a hazai innovációt és a gazdaságélénkítés erős eszköze lehet – vélekedett Farkas István. Az MTVSZ a szabályozás kapcsán a közgazdasági és szociális megközelítésre helyezi a hangsúlyt. Az energiatakarékos szolgáltatások és beruházások hasznosságáról szeretné meggyőzni a lakosságot, a piaci szereplőket és természetesen a döntéshozókat is – hangsúlyozta az ügyvezető elnök. A szövetség szeretné elérni, hogy a kormány készülő energiastratégiájába már épüljön be a klímatörvény gondolata és megvalósítása, s ne csak a stratégia megalkotása után foglalkozzanak vele, hiszen a magyar társadalom döntő részének érdeke ez. Az MTVSZ szerint az éghajlatváltozás elleni küzdelem csak az egyik ok, amiért a törvényre szükség van, a másik az ország energiafüggőségének csökkentése. „Magyarországnak sürgősen lépnie kell, hiszen a fosszilis energiahordozók tekintetében az ország erősen kiszolgáltatott. Kőolaj tekintetében 86, földgáz esetében 82, míg a szén felhasználása során 40 százalékban függünk az importtól. Az energiaköltségek ráadásul szélsőségesen különböző mértékben terhelik a társadalom különböző rétegeit” – mondta az ügyvezető elnök.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.