Környezetügyi együttműködés az MTA és a VM között

A VM és az MTA közötti környezetügyi együttműködés célja a magyarországi környezettudományi kutatások támogatása és, hogy elősegítse a környezetvédelemi tudományos ismereteket közvetlen alkalmazását a kormányzati munkában. A tevékenység finanszírozására most mintegy 10 millió forint áll rendelkezésre, amelyet a későbbiekben növelni szeretnének – mondta Illés Zoltán (képünkön). Németh Tamás hozzátette: a megállapodásban konkrét feladatokat nem rögzítettek, azokat igény szerint határozzák meg. Utalt azonban arra, hogy olyan kérdésekről van szó, amelyek tudományos hátteret igényelnek. Az MTA alapvető feladatai közé tartozik, hogy olyan kérdésekben, amelynek tudományos aspektusai is vannak a megalapozott döntések érdekében támogassa a mindenkori kormány munkáját. A főtitkár példaként említette a vörösiszap katasztrófát, és a következményeinek elhárítását, amelyben 150-180 évre visszanyúló adatsorok is segítették a döntéseket. Illés Zoltán kiemelte, hogy bizonyos államigazgatási szinteken növelheti a hatékonyságot, ha a feladatkezelés egységes szemléletű – ez idézi elő az igényt, hogy a kutatás-fejlesztésre szánt pénzek felett a jelenleginél nagyobb mértékben rendelkezzenek az egyes szakterületek, tárcák, a mostani központosítás helyett. A környezetügyért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy az általa irányított területnek mos nincs háttérintézménye. Úgy vélte: célszerű lenne ilyet létrehozni mintegy 120-150 szakemberrel és évi 800 millió – 1 milliárd forintból. Akkor a mostaninál is hatékonyabb lehetne a VM és az MTA együttműködése a környezetügy területén.

Vélemény, hozzászólás?