Közel egymilliárd forint jut az idén tanyafejlesztésre

A 930 millió forintból 200 millió forint jut a tanyagazdaságok fejlesztésére, 730 millió forintra pedig az önkormányzatok és a társadalmi szervezetek pályázhatnak, ebből a tanyai gazdálkodás infrastruktúráját kell javítani – ismertette Czene Zsolt, a tárca osztályvezetője. A kormány vidékfejlesztési stratégiája zászlóshajójának nevezte a tanyafejlesztési programot Ángyán József, hozzátéve, hogy a falu (tanya) és a város összekapcsolásával teremthető meg az újraindított kistermelés piaca. Jelezte, hogy a következő lépésben fiatal párok földhöz jutását is támogatja majd az állam. Az önkormányzatok – egyebek mellett – városi boltok létrahozására, a földutak karbantartásához pedig gépekre pályázhatnak – mondta Czene Zsolt. A tanyatulajdonosok biomassza és napenergiás áramellátásra pályázhatnak majd. A tanyagazdaságok önereje 25 százalék, míg az önkormányzatoké 10 százalék – hangzott el a tájékoztatón.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.