Külföldi vasúttársaság is kaphat támogatást a RO-LA vonatokra

A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a tárcája költségvetési fejezetébe tartozó egyes előirányzatok felhasználást szabályozza az új rendeletben. E körbe tartozik az idén 1,3 milliárd forinttal gazdálkodó Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ). Ebből kapnak például vissza nem térítendő támogatást az elővárosi autóbusz- és vasúti szolgáltatók, a Budapest bérletek után. A BKSZ továbbfejlesztését szolgáló tanulmányokat is ebből kell finanszírozni. A közösségi közlekedés összehangolt fejlesztésére 470 millió forint áll rendelkezésre. A helyközi közlekedési reform megvalósításának finanszírozása mellett ebből a tételből kell kifizetni a Bodrogon és a Tiszán lévő köteles kompok biztonságosabbá tételét. Erre pályázat készül. A gördülő országút (RO-LA) támogatására a miniszter a vasúti pályahálózat működtetőjével köt szerződést. A pályázatot a miniszter írja ki, de a szerződéskötést és az elszámolásokat a támogatás kezelője végzi. A pályázatra minden olyan külföldi társaság is jelentkezhet, amely Magyarország területén árutovábbításra jogosult. A támogatás teljes összege idén 700 millió forint. A támogatás vagy vonat-kilométerenként 6 euró, vagy pedig vonatonként 2.500 euró, de nem több, mint a kombinált fuvarozás költségének a 30 százaléka. A rendelet kimondja, hogy mindig a legalacsonyabb mértékű támogatás a mérvadó. A legmagasabb támogatás akkor jár, ha a RO-LA vonat legalább 15 teherautót továbbít. A támogatás az útvonal magyarországi szakaszára vonatkozik.

Vélemény, hozzászólás?