Kvótán kívüli cukorexportot akar az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság rendelettervezetet nyújt be az irányítóbizottsághoz, melyben a 2009–2010-es gazdasági évre (azaz 2010. július 31-ig) további 500 000 tonna kvótán kívüli cukor kivitelének engedélyezésére tesz javaslatot. Ezt az EU nemzetközi kötelezettségeit teljes mértékben tiszteletben tartó, átmeneti jellegű intézkedést az EU-ban és világszerte megfigyelhető rendkívüli piaci feltételek indokolják. Nem valószínű, hogy a jelenlegi cukorpiaci helyzet megismétlődik a jövőben.

Mariann Fischer Boel mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos elmondta: „A jelenlegi világpiaci helyzet rendkívüli. Mivel a termelés mértéke kisebb, mint a fogyasztásé, a cukorkészletek pedig fogynak, a cukorárak példátlan módon megemelkedtek, melynek a szegényebb országok fogyasztói látják kárát. Ez a helyzet egybeesett az EU cukoriparának szerkezeti átalakításával. Az uniós piaci ár csökkent és a legkevésbé versenyképes termelők felhagytak a cukortermeléssel, ezáltal növelve az EU cukorágazatának versenyképességét mind termelői, mind feldolgozóipari szinten. Az uniós és a világpiacon kialakult árhelyzet, valamint a cukorrépa és a cukor előállítási költsége az EU-ban lehetővé teszi, hogy az EU-ban előállított kvótán kívüli cukrot az Unió a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) vállalt exporttámogatási kötelezettségei megsértése nélkül exportálhassa.”

A világpiaci cukorá rak jelenleg rekordszinten vannak, jóval az uniós kvótacukor piaci ára felett. Az indiai és brazíliai kedvezőtlen időjárási feltételek súlyosbították a világméretű cukorhiányt és tovább csökkentették a cukorkészleteket, növekvő nyomást gyakorolva a világpiaci árakra.

Ezzel szemben az EU 2009-es, nagyon jó termése a vártnál magasabb mennyiségű kvótán kívüli cukor előállítását eredményezte. Ez lehetővé tette azt is, hogy a kvótacukor ára – az emelkedő világpiaci cukorárak ellenére – tovább közelítsen a cukorreform után alkalmazandó alacsonyabb referenciaár felé. Ez a fejlemény arról is tanúskodik, hogy a 2005-ös cukorreform növelte az EU cukorágazatának általános versenyképességét azáltal, hogy a magas költséggel termelő gazdálkodókat a termelés befejezésére, a cukorrépa-termesztésre nem alkalmas régiókban tevékenykedő gazdálkodókat pedig jövedelmezőbb növényi kultúrára való átállásra ösztönözte.

A sikeres szerkezetátalakítás miatt nincs szükség végleges kvótacsökkentésre az EU-ban

A fentiek alapján a Bizottság úgy döntött, hogy nem szükséges végleges kvótacsökkentést alkalmazni annak érdekében, hogy az EU cukorpiacán elérjék a szerkezeti egyensúlyt a szerkezetátalakítási időszak végére. A szerkezetátalakítási alapon keresztül a kvótákról történő önkéntes lemondás által a reformban megfogalmazott kezdeti, 6 millió tonnás célkitűzés 96,6 %-ával csökkentek a kvóták. Tehát a reform sikeresnek tekinthető.

Az EU átalakított, immár versenyképesebb cukorágazatában jelenleg mind a kvótán kívüli cukorrépa, mind a kvótán kívüli cukor piaci ára a termelési költség szintje felett marad, mely lehetővé teszi az EU számára, hogy engedélyezze további 500 000 tonna kvótán kívüli cukor kivitelét 2010 júliusának végéig, a nemzetközi kötelezettségek tiszteletben tartása mellett. Ez kizárólag a 2009–2010-es gazdasági évre szóló, rendkívüli intézkedésnek tekintendő. A Bizottság szolgálatai továbbra is szorosan figyelemmel fogják kísérni az uniós és a világpiacot. 2010–2011-ben a kiviteli korlát a rendeletben meghatározottaknak megfelelően várhatóan újból 650 000 tonna lesz.

A vegyipar számára meghatározott cukorbehozatali kvóta

Ezzel egyidejűleg a Bizottság rendeletet készít elő, mely engedélyezné 400 000 tonna cukornak a világpiacról történő vámmentes behozatalát, melyet 2010–2011 során esetlegesen a vegyipar használna fel, így biztosítva az ágazat nyersanyagellátásának hosszú távú tervezhetőségét. A vegyipar hagyományosan felhasználja az EU-ban előállított, kvótán kívüli cukrot is.

A nyerscukor finomítóira vonatkozó, CXL-jegyzék szerinti behozatali kvóták

Végezetül a CXL-jegyzék szerinti behozatali kvóták alapján finomított nyerscukorhoz való hozzáférést meg fogja könnyíteni, hogy a 2009–2010-es évben a Brazíliából, Ausztráliából és Kubából behozott termékek tekintetében felfüggesztik a kiviteli engedély bemutatására vonatkozó követelményt. A jövőben elegendő lesz a származási bizonyítványt bemutatni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.