Learatták végre a nádat 100 hektárról a Balatonnál
Erről Pécseli Péter, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője tájékoztatott. Az idei nádaratási szezonban 30 hektárnyi területről takarítottak be haszonnádat, és további 50 hektárnyi területen arattak nádat vízvédelmi céllal vállalkozók a Balatonnál. Mintegy 15 hektáron pedig egyedi kérelmek alapján civil szervezetek, önkormányzatok arattak, így idén nyárra közel 100 hektárnyi területen újulhat meg a nádas tó körül. A kirendeltség-vezető beszámolója szerint a Balaton nádas-állománya 1200 hektárra tehető, amelynek felét védelmi zár alá helyezte az illetékes nemzeti park, tehát nem háborgatható. A másik felét háromévenként lenne célszerű levágni „vetésforgóban”, hogy meg tudjon újulni, és a rothadó szárak, levelek ne szennyezzék a vizet. Évente minimum 200 hektárnyi nádast kellene learatni vízminőség-védelmi okokból, amire a korábbi években még elegendő összeg, 10-12 millió forintnyi állami támogatás állt rendelkezésre, de tavaly óta a kirendeltség csak a saját forrásaiból, részben az előző évi haszonnád aratásából származó bevételből gazdálkodhat. (A jó minőségű haszonnád aratásáért a vállalkozók fizetnek, míg a rosszminőségű levágásáért a kirendeltségnek kell fizetnie.) A kirendeltségvezető rámutatott: hiába volt az idén hetekig alkalmas a Balaton jégtakarója a nádaratásra, és akadt bőven jó minőségű nád is, csak részben tudtak vele élni a vállalkozók. Egyfelől, mert a vízügyi kirendeltség az idén csak 3,5 millió forintnyi forrást tudott biztosítani a vízminőség-védelmi aratásra, másfelől az importnád annyira leszorította a jó minőségű hazai nád piaci árát, hogy már nem elég jó üzlet a haszonnád-aratás, főleg nem a sok kisebb nádasra szétszabdalt balatoni területeken. A korábbi 4-5 helyett az idén már csak 3 vállalkozás nyújtott be pályázatot nádaratásra, azok is főként saját használatra vágják a nádat, illetve a munkásaik téli foglalkoztatása a fő céljuk – mondta Pécseli Péter. A szakember szerint az, hogy a Balatonnál immár második éve nem éri el a learatott nádas területe az ideális mennyiséget, még nem jelent vízminőségi, természetvédelmi, vagy ökológiai problémát, de célszerű lenne a jövőben nagyobb területeken biztosítani a nád megújulását.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.