Magas vízállás nehezíti az őszi lehalászást Rétimajorban
A tervezett 1000-1400 tonna helyett legfeljebb 200 tonnányi, a cég karácsonyi forgalmához elegendő halat tudnak kifogni – tette hozzá Lévai Ferenc (képünkön). A társaság az elszenvedett károk miatt a tavalyinál 20-25 százalékkal kevesebb, mintegy 700 millió forintos árbevételre számít. Az ország legnagyobb magántulajdonban levő, 1500 hektáros tórendszerét az idén alaposan megpróbálta az időjárás. Azon túl, hogy a belvíz, az árvíz elleni védekezésre több mint 20 millió forintot kellett költenie, a szélsőséges időjárás és a magas vízállás miatt nem volt mód a haltartással kapcsolatos technológia, „a vetésforgó”, azaz az ivadéktelepítés, lehalászás sorrendjének betartására sem, ami a jövő évi halhozamra lehet kedvezőtlen hatással – mondta Lévai Ferenc. Az elszenvedett károkért némileg kárpótolja a „több lábon álló” zrt.-t az, hogy a vendéglátó ágazatának változatlanul jók az eredményei, s sikeres a horgászturizmus is, amelynek keretében évente 12 ezer – 14 ezer horgász keresi fel az őrspusztai horgász központot.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.