Magyar cég is részt vesz a jövő agrárkommunikációjának kutatásában

Az uniós magán-állami partnerség (Future Internet Public Private Partnership) keretén belül megvalósuló kutatás célja az, hogy feltárják, teszteljék és kiépítsék azokat az internetes lehetőségeket, amelyek segítik az agrár- és élelmiszeripari cégek tevékenységét, információs és kommunikációs munkáját, például a fogyasztók felé. Berczeli Attila, a kft. cégvezető-helyettese Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a projekt április 1-én indult, 152 szervezet összefogásával valósul meg. Öt év alatt az unió 300 millió euró támogatást nyújt hozzá, a magánszféra is ennyivel támogatja azt. A kft. vezeti azt a munkacsoportot, amelyik az élelmiszerlánc szereplői és a szolgáltatók – például az információs technológiák előállítói – közötti párbeszéd és kommunikáció lehetőségeit kutatja, illetve fejleszti. A munkacsoport 20 tagból áll, s 5 millió eurót nyert el a projekt költségvetéséből. Az előrejelzések szerint a jövő internete nem a jelenlegi nagyobb teljesítményű változata lesz, hanem egy olyan infrastruktúra, amelyik az új technológiák felhasználásával új üzleti modellek bevezetését teszi lehetővé. Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a projekt növeli az unió és Magyarország gazdasági versenyképességét, hiszen az innovációs, kutatás-fejlesztési program kész megoldásokat is előállít. Hozzátette, az infokommunikáció nagyon jelentős terület, mivel nélküle szinte semmi sem működik. Értéke uniós szinten 660 milliárd euró, ami az EU bruttó hazai termékének az 5 százalékát teszi ki. Kardeván Endre a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kifejtette, a minél gyorsabb információáramlás az agrárium számára is nagyon fontos, mert ezzel nagymértékben javítani tudja a cégek versenyképességét is. A szóban forgó projekt a modern technika segítségével ehhez nyújt támogatást, illetve dolgoz ki a mindennapi életben is használható megoldásokat az agrárágazat minden egyes szereplőjének, de különösen a kis- és közepes cégeknek. Ezeknek ugyanis nincs elegendő forrásuk kutatás-fejlesztésre. Hozzátette, az agráriumban is nagyon fontos, hogy a kutatás-fejlesztési eredmények minél hamarabb megjelenjenek a mindennapi gyakorlatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.