Magyar-nigériai élelmiszergazdasági együttműködések

Kasza Gyula (képünkön), Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, a projekt koordinátora közölte: Nigériában az élelmiszer-önellátás megteremtése, a vidéki népesség városokba áramlásának csökkentése érdekében komplex vidékfejlesztési és agrár-modernizációs programot valósítanak meg, ennek során pedig építeni kívánnak a magyar agrárium tapasztalataira, a magyar szakemberek speciális ismereteire – tájékoztatott a szakember. A Budapesti Corvinus Egyetemmel folytatott, több éve tartó együttműködés során számos fejlesztés – például hal- és kacsatenyésztési programok, gépkarbantartási rendszerek fejlesztése – eddig is magyar szakemberek részvételével történt meg. Az első, magyar tapasztalatok alapján megtervezett mintagazdaság az idén kezdte meg a működését. A fejlesztési projektek elindításában Magyarország nigériai nagykövetsége is jelentős szerepet játszott. A beruházásokat a nigériai állam, a tartományok és a helyi vállalkozók finanszírozzák. A mostani látogatás alkalmával – amely augusztus 8-án fejeződik be – a nigériai delegációt Makkay Lilla főosztályvezető, a Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési és Humanitárius Segítségnyújtási Főosztályának vezetője és Lakner Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszeripari Gazdaságtan tanszékének vezetője fogadja. A nigériai vezetők a Corvinus Egyetem szervezésében számos gazdaságba, családi farmra és nagyüzembe látogatnak el azzal a céllal, hogy tapasztalatokat cseréljenek, és egyeztessenek a további együttműködési lehetőségekről. Nigéria dinamikusan fejlődő afrikai ország, amely a világ egyik legnagyobb kőolaj- és földgáz-készletével rendelkezik. Az afrikai állam a Föld egyik legnépesebb országa, amely az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, így az ottani élelmiszeripari fejlesztések hosszú távon keresletet biztosíthatnak a hazai ipar, a szolgáltatók és a szakemberképzés számára -emlékeztetett az egyetemi oktató. Megjegyezte: jelenleg a két ország közötti külkereskedelmi áruforgalom elhanyagolható mértékű.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.