Magyar-szlovák együttműködés a kastélyturizmusért

A Magyarország-Szlovákia határon átnyúló területi együttműködési program keretében zajló beruházás Szabolcs-Szatmár-Bereg és Kassa megye kastélyainak és kúriáinak egységes turisztikai csomagként való összekapcsolását és népszerűsítését segíti elő. A tavaly decemberben indult, idén novemberig tartó projekt legfontosabb mozzanata szakemberek által kiválasztott harminc kastély turisztikai népszerűsítése – mondta Kozma Péter. Az alelnök nem kívánta részletezni, hogy mely látványosságok kerülnek a listára, az azonban biztos, hogy több, az Andrássy-család tulajdonában volt kastély – így magyar részről akár a tiszadobi és a monoki, a szlovákiairól a betléri, a tőketerebesi vagy a krasznahorkai – is részt vehet a programban. Kozma Péter úgy vélte, hogy a projekt elősegítheti a határ menti kastélyturizmust, a két gazdaságilag elmaradott térségben pedig növeli a lakosság turizmusból származó bevételeit. A 98 ezer eurós, azaz mintegy 26 millió forintos összköltség 95 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai kormányzati források finanszírozzák, a fennmaradó részt pedig a megyei önkormányzat állja – mondta Kósa Tímea, a megyei területfejlesztési és környezetgazdálkodási ügynökség igazgatója. Közlése szerint az összeg elsősorban marketing célokra hasznosul, így honlapokat, kisfilmeket, információs táblákat készítenek a kastélyok számára, valamint háromdimenziós terminálokat is elhelyeznek, amelyeken virtuálisan látogathatják a látványosságokat a turisták. Kósa Tímea hozzátette: a turizmus fellendítése mellett távlati célként szerepel a térség kastélyainak felvétele az európai kulturális utak sorába. Kozma Péter arra is emlékeztetett, hogy jövő tavasszal kezdődnek el a tiszadobi Andrássy-kastély rekonstrukciós munkái, melynek keretében teljesen megújulhat a 2.700 négyzetméteres épület és az ehhez tartozó park. A 2,2 milliárd forintba kerülő felújításhoz az Európai Unió közel 1,7 milliárd forintot biztosított, amelyhez a megyei önkormányzat – mint tulajdonos – húsz százalékos önerővel járult hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.