Magyar tejesek is tüntetnek Prágában

Erről Bognár László, a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója tájékoztatott. A szakember közölte: a magyar résztvevők a holstein-fríz- tartókat és a magyartarka-tenyésztőket, mintegy 2200 hazai termelőt képviselnek a megmozduláson.

Mariannban bíznak

A tüntetők a csökkenő felvásárlási árak és az átláthatatlan piaci viszonyok miatt tiltakoznak. A demonstrációt csütörtökre időzítették, amikor Mariann Fischer Boel, az Európai Unió agrárügyekért felelős főbiztosa Prágában tartózkodik. A gazdálkodók úgy vélik, hogy Csehország az unió soros elnökeként az unió agrár-főbiztosával közösen sokat tehet a tejpiaci viszonyok rendezéséért.

A magyar tej is olcsóbb

A tejpiac válsága súlyosan érinti a magyar tenyésztőket is. A magyar tejágazat problémái a gazdák szerint abban gyökereznek, hogy az unió bizottsága nemrégiben felemelte a tejkvótát. Ezért Magyarországon és több környező országban is tejfeleslegek keletkeztek, emiatt a tejet csak olcsóbban lehet eladni.

Együtt hatásosabb

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmánya emiatt a múlt héten bejelentette, hogy a tejágazat válsága miatt felújítja tevékenységét az ágazati demonstrációs bizottság. A választmány azon az állásponton volt, hogy nem kapnak érdemi segítséget az ágazati problémák megoldásához az agrártárcától. Pastorek Sándor, a szlovákiai tejtermelők megbízottja a választmány ülésén a visegrádi országok tejtermelőinek összefogását sürgette, és kérte, hogy a magyar termelők is csatlakozzanak a közös fellépéshez.

Kapcsolódó hírek:
MOSZ-elemzés: tovább romlott a tejágazat helyzeteVálságban a tejágazat: segítség vagy demonstrációVálságban a szlovák tejiparVeszélybe kerülhet a hazai tejellátásNem veszik át a tejet a VajdaságbanNőhet a tej felvásárlási ára és a fogyasztásA vajdasági tejeseknek is alacsony az ár Miért drága a magyar tej? – Ágazati elemzésKét és fél milliárd a tejtermelőknekTermelői tej automatábólÚjra támogatja egyes tejtermékek exportját az EU A tejfeldolgozásban nincs fennakadás Durva árrések a tej termékkörbenNő a tejtermelés és -export a világbanGondban a tejtermelőkIskolatej kampányt indít az Európai BizottságTovább gyorsít a DanoneBrüsszeli bírság tejkvóta túllépéséértGórcső alá veszi a kínai tejpor-alapú élelmiszereket az EU

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.