Magyarországra nem érkezett dioxinnal szennyezett tojás

Hozzátette: Németországból a tojás szállítása folyamatos, amit az élelmiszerbiztonságért felelős szakemberek a boltokban találtak, és megvizsgáltak, minden esetben negatív eredményt mutatott. A laboratóriumi vizsgálatok elvégzése is azt igazolta, hogy Magyarországra nem került dioxinnal szennyezett tojás. Az államtitkár megjegyezte: a magyar laboratóriumokban nemcsak tojást, hanem marha- és sertés-, valamint csirkehúst is vizsgáltak, amelyek ellenőrzése szintén negatív eredményt mutatott, nem találtak bennük dioxinszennyezést. Kardeván Endre hangsúlyozta, hogy Németország azon térségéből, amelyet a dioxin-botrány érintett, Magyarországra nem került sem szennyezett áru, sem szennyezett takarmány. Ezt a német főállatorvos is megerősítette – tette hozzá. Az államtitkár jelezte egyben azt is: az elővigyázatosság továbbra is indokolt, ezért az ellenőrzéseket a dioxinszennyezéssel kapcsolatban tovább folytatják a hatóságok, amíg a botrány véglegesen el nem csitul. Az ügy előzménye, hogy egy észak-németországi takarmányüzemből 11 német tartomány állattenyésztő telepeire került dioxinnal fertőzött táp, összesen mintegy 150 ezer tonna. A Harles and Jentsch tápkeverő üzemből kikerülő, zsiradékot is tartalmazó takarmányokban a megengedettnél 78-szor több dioxint mutattak ki. Ennek forrása a telepen más célokra is felhasznált ipari zsiradék volt. A schleswig-holsteini mezőgazdasági minisztérium pénteken feljelentést tett az üzem tulajdonosai ellen. A német mezőgazdasági minisztérium óvintézkedésként a dioxinszennyezés veszélye miatt 4.709 gazdaságot záratott be ideiglenesen, közülük 4.468 található Alsó-Szászországban. A gazdaságokat – alapvetően sertéstenyésztő telepeket – óvintézkedésként zárták le, s amíg nem bizonyosodik be a fertőzés elmúlta, nem szállíthatnak megrendelőiknek. Magyarországra nem érkeztek dioxinnal szennyezett német takarmányok és élelmiszerek, erről az Európai Unió gyorsriasztási rendszere (RASFF) tájékoztatta a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalt (Mébih). Ám a múlt héten dioxinveszély miatt mégis német eredetű tojást foglalt le a szakhatóság pénteken az egyik fővárosi bevásárlóközpont élelmiszer-áruházában. Az áruról kiderült, hogy nem volt szennyezett, de a polcokról az áruházlánc levette a német tojásokat. Időközben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Európai Unió hivatalos gyorsriasztási (RASFF) rendszerén keresztül érkezett információ alapján fokozott ellenőrzést rendelt el a Németországban dioxinos takarmánnyal szennyezett, állati eredetű termékek esetleges magyarországi behozatalának megakadályozására. A dioxin a szerves vegyületek bomlásterméke, a környezetben is előforduló mérgező anyag, benne van például a kipufogógázban, a zsírok bomlástermékeiben. Az emberi szervezetbe elsősorban szennyezett levegővel és szennyezett élelmiszerekkel juthat be. Azonnali mérgezéshez ritkán vezet, inkább hosszú távú hatása jelentős. A szervezetben felhalmozódva ugyanis idegrendszeri problémákhoz, az immunrendszer gyengüléséhez, illetve daganatos megbetegedésekhez vezethet. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. azt közölte: a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által az egyik áruházukból elvitt és bevizsgáltatott, Németországból származó tojások közül egyikben sem mutattak ki dioxin szennyezettséget. A cég hangsúlyozza: mindhárom bevizsgált tojásminta esetében a vizsgálati eredmények negatívak. A Spar sajátmárkás S-Budget termékét olyan tartományból szállították, amely nem érintett a botrányban, és mind a magyar beszállító mind a bajorországi termelőpartner hitelt érdemlően igazolta, hogy a leszállított tojások dioxinmentesek – olvasható a közleményben. A tojástermelés helyén nem használnak olyan állati tápot, amely a németországi bezárt üzemekből származik. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal nem kötelezte a Spart arra, hogy a Németországból származó tojásokat kivonja a forgalomból. Ennek ellenére elővigyázatosságból 2011. január 8-án azonnal levették az üzletek polcairól a kérdéses termékeket, amelyeket megsemmisítenek – fűzte hozzá a Spar. Az élelmiszerlánc kiemelte: a Spar továbbra is az egyetlen élelmiszerkereskedelmi lánc Magyarországon, mely ISO 9001 tanúsítvánnyal rendelkezik, „így az élelmiszerbiztonság éllovasa”. Hozzáfűzték, hogy a cég körülbelül 87 százalékos arányban magyar tojásokat forgalmaz üzleteiben, a fennmaradó részre pedig kénytelen elfogadni beszállítóitól az importtojást, mivel Magyarországon nincs elegendő árualap- nincs annyi magyar tojás amennyire a vásárlóknak szüksége van. Végh László, a Baromfi Termék Tanács Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke közölte: a termék tanács ajánlása, hogy aki „teljesen biztosra akar menni”, az keresse a tojáson a Magyarországot jelentő „HU” jelzést. Hozzáfűzte: a magyarországi termék-előállítási körülmények, és a hatóság rendszeres ellenőrzései szinte teljesen kizárják a szennyeződés lehetőségét.

Vélemény, hozzászólás?