Martonvásáron lesz az MTA Agrártudományi Kutatóközpontja

Az MTA közgyűlésének döntése értelmében az Állatorvos-tudományi Kutatóintézet, a Növényvédelmi Kutatóintézet, a Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, valamint a martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet egyesülésével létrejött kutatóközpont önálló jogi szervezetként agrártudományi alap- és alkalmazott kutatásokat, fejlesztéseket végez majd. Munkatársai továbbá bekapcsolódnak az oktatásba, kiveszik részüket a mezőgazdasági termelők szaktanácsadásából, és részt vállalnak a mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést, a környezetvédelmet érintő kérdések megvitatásából. Mindezt a kutatás minőségének javításával, a versenyképesség fokozásával és a fiatal szakembereknek a munkába, kutatásokba való fokozott bevonásával valósítják meg. A kutatóközpont középtávú célja az intézethálózat szinergiájának optimális kihasználása mellett az egyes intézmények korszerű, a működés hatékonyságát biztosító kutatási környezetének megteremtése, az új intézményrendszer kutatási infrastruktúrájának megújítása, valamint magas szintű kutatói követelményrendszer bevezetése, érvényesítése. A kutatóközpont alapító okiratát már átadták, s átvette a megbízólevelet az új intézményt januártól vezető megbízott főigazgató. Bedő Zoltán – aki igazgatóként eddig az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének munkáját irányította – elmondta: az érintett intézményeknél az egyesülés összesen mintegy 10 százalékos létszámleépítéssel járt, de aktív dolgozókat nem kellett elbocsátani, többségében a már nyugdíjas munkatársaiktól váltak meg a kutatóintézetek. A kutatóhálózat átalakításáról december 5.-i közgyűlésén döntött a Magyar Tudományos Akadémia. A szétaprózott, 40 önálló jogi szervezetből álló hálózat megújításának eredményeként az összevonások után 10 kutatóközpont és 5 kutatóintézet működik januártól az MTA égisze alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.