Megkezdték az energianád betakarítását Felsőpetényben

Az évek óta belvíz alatt álló ültetvényeken a hideg tette lehetővé a munka megkezdését, a traktorok tudnak dolgozni a fagyott talajon – mondta Váczi András. A közel 100 hektáron gazdálkodó üzletember hozzátette: azért döntöttek az energianád termesztése mellett, mert a belvizes területen ez az egyetlen növény, amit haszonnal tudnak betakarítani. Az Enagro Kft. azzal a céllal alakult meg 2005-ben, hogy komplex biomassza integrátorként hozzájáruljon az energianövények mezőgazdasági termeléséhez és energiatermelés céljából való feldolgozásához. A termesztésben két fő fejlesztési irányt követ a társaság: a nagyobb szárazanyagtömeget adó, vagy jobb beltartalmú fajták előállítása mellett az új növények honosítását és termesztését. Integrátorként a biomassza feldolgozásában, tárolásában és felhasználásában is részt vesz a kft., a biomasszát pelletáló üzemekbe és erőművekbe szállítják. Vincze András elmondta: az Enagro Kft. az energianövények tömegtermesztését, valamint a termesztés gépi technológiájának kialakítását célzó kutatás-fejlesztési programokban is részt vesz. Az európai energiaültetvények több tíz éves kedvező tapasztalatai alapján már Magyarországon is közel 500 hektár Miscanthus, azaz energianád telepítése történt meg. Az idén fejeződött be a hazai körülményekre adaptált termesztés-technológia kidolgozása. A növény Jedlik programon belüli kutatása a gödöllői és a keszthelyi egyetem részvételével, az Enagro Kft. szakembereinek segítségével teremtett tudományos alapokat a hazai termesztéshez.

Vélemény, hozzászólás?