Megvannak a Kolontárról eltűnt jelöletlen importtojások
Kifejtette: a tojásokat nem étkezési céllal hozták be az országba, hanem létojás üzembe akarták szállítani további feldolgozásra. A szállítmányt „tonnára vásárolták, nem pedig darabra”, a gyűjtőcsomagoláson azt tüntették fel, hogy ipari célú felhasználásra szánják. Mind a spanyol fél, mind pedig a közvetítő cég nyilatkoztak is arról, hogy létojás üzembe hozták be a tojásokat, közvetlenül a termelőtől, erre pedig az uniós jogszabályok lehetőséget adnak – tette hozzá a szakember. A Baromfi Terméktanács (BTT) hétfőn honlapján emlékeztetett arra, hogy a BTT még korábban tett bejelentést a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz (MgSzH), mert a terméktanács szerint felmerült a gyanú, hogy egy kolontári tojásüzemben jelöletlen spanyol tojásokat akartak átcsomagolni és „magyar termékként” forgalomba hozni. Az ügy úgy derült ki, hogy a spanyol szállítmányt a vörösiszap-katasztrófa miatt Kolontáron nem lehetett átvenni, ezért a spanyol vállalat a jelöletlen, M-es minőségi besorolású tojásokat más hazai cégnek kívánta eladni. A jelöletlen árunak egy időre nyoma veszett a hazai piacon, majd a Veszprém megyei MgSzH a tojásokat egy másik megyében lévő raktárban találta meg, mivel a beszállító ezt szabályosan bejelentette a hatóságoknak. A BTT ugyanakkor továbbra is úgy ítéli meg, hogy a behozatal körülményei nem feleltek meg az előírásoknak és sértették a hatályban lévő forgalmazási szabályokat. Jelöletlen tojást ugyanis csak abban az esetben lehet az Európai Unión belül értékesíteni, ha az nem éri el az étkezési minőséget, illetve, ha a két ország között erről szóló megállapodás van, márpedig ilyen egyezményt Magyarország nem kötött egyetlen más uniós országgal sem. Ráadásul az előírások szerint a tojás-feldolgozó üzemnek a saját fuvareszközével kell szállítani a tojásokat, a BTT szerint a kolontári esetben ez nem így történt – hangsúlyozza a közlemény.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.