Mélyül a válság a gabonapiacon

Idén januárban a búza 23, a kukorica 34 százalékkal volt olcsóbb, mint egy évvel korábban. Azonban míg tavaly januárban 20 ezer tonna gabona – búza, kukorica, árpa – cserélt gazdát hetente, addig idén csak alig néhány ezer.

Tárolókban a gabona

A kamara szerint tél végéig nincs esély a forgalom fellendülésére, így marad a minimális kereskedés, nyomott árak mellett.  Ezért azzal számolnak, hogy a 2009-2010-es gazdasági évben a gabonaexport éppen hogy csak eléri az 5 millió tonnát, szemben a 6,5-7 milliós lehetőséggel, így jócskán marad a tárolókban gabona. A szervezet várakozásai szerint ezenkívül Magyarországon takarmányozásra körülbelül 5 millió tonna gabonát használnak fel 2009-2010-ben, és csak az összetételben várható némi változás az előző szezonhoz képest: 8 százalékkal kevesebb búzát, 17 százalékkal kevesebb egyéb kalászost és 10 százalékkal több kukoricát használhatnak állatok takarmányozására.

Pannon búza a jövő

A Pannon búza lehető leggyorsabb elterjesztése lehet a megoldás a magyar gabonapiac bajaira – mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke. A gabonapiac pangásának egyik oka szerinte, hogy túl sokféle fajtát termesztenek a magyar gazdálkodók. Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy megcsappant a piaci kereslet. Példaként említette,  hogy az év eleji szokásos boszniai szállítások még nem kezdődtek meg. A Pannon búza gyors elterjesztése a termelők között azért volna fontos, mert egységes önköltségű és így árú gabonát lehetne termelni, egységes, nagy mennyiségű kínálatot teremtve, növelve a versenyképességet. Ennek érdekében Pannon búza elnevezésű védjegyet hozott létre a múlt év közepén a  Gabonatermesztők Országos Szövetsége. Az extra minőségű búzát – a szakértők szerint – a termelők is hasznot hozó áron tudják értékesíteni a piacon, elsősorban külföldön. A védjegyet használók a GOSZ elnökének korábbi véleménye szerint az átlagárnál 10-20 százalékkal drágábban tudják majd értékesíteni terméküket. A rendszer működtetését megkezdték, annak szélesebb körű elterjesztése folyik. Vancsura József elmondta még: a búzavetések jól telelnek a vastag hótakaró alatt. Hozzátette: a termelők ugyanakkor a piaci problémák miatt mintegy 100 ezer hektárral, 10-12 százalékkal vetettek kevesebbet, mint az előző évben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.