Minden településen működnie kell egy közösségi háznak!

Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy az IKSZT-knek is biztosítani kell a közművelődési forrásokat.  A rendezvényt a Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete (VM VKSZI) szervezte. Az IKSZT modern fogalom, de az elképzelés nem újkeletű. Kölcsey már a reformkorban megfogalmazta idézett gondolatát – mondta V. Németh Zsolt. Hozzátette: a technika fejlődésének köszönhetően ma már egy pillanat alatt kapcsolatot teremthetünk egymással, de a találkozáshoz továbbra is szükségünk van a közösségi terekre. Halász János kijelentette: már megszületett a tervezet a közösségi művelődés megújításáról, amely jelenleg társadalmi egyeztetésen van. Az érdekeltek egyetértenek abban, hogy lehetőleg minden településen működnie kell egy közösségi háznak, és biztosítani kell, hogy ezek az intézmények hozzáférjenek a közművelődési forrásokhoz. Az is fontos, hogy a művelődési házak munkatársai megfelelő képzést kapjanak, ebben is szívesen együttműködik a NEFMI. A minisztérium hamarosan 700 millió forintos pályázatot ír ki, amelyen az IKSZT-k üzemeltetői 3-5 milliós támogatást nyerhetnek a közösségi ház működtetésére. Már megjelent az egészségfejlesztési pályázat, melyen 10 millió forintot lehet igényelni szabadidős, életvezetési és prevenciós programok szervezésére. Mezőszentgyörgyi Dávid, a VKSZI főigazgatója elmondta: az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek kialakítására 635 pályázó nyert összesen 28 milliárd forintos támogatást. Eddig 201 közösségi teret adtak át, amelyek 1,3 millió embert érnek el. Az intézetben működik az IKSZT Programiroda, melynek feladata, hogy szakmai együttműködéseket kössön, így bővítse a közösségi terekben elérhető szolgáltatások körét. A Programiroda ellenőrzi az intézmények szolgáltatási és programterveit is. Az IKSZT-k létrehozását segítő program Magyarország egyik legnagyobb kulturális intézményhálózat-fejlesztési projektje, melynek segítségével vidéki, régi művelődési házakban vagy elhanyagolt épületekben nyílhat modern közösségi és szolgáltató tér. Az IKSZT-k kialakításához szükséges forrást az Európai Unió biztosította.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.