Nem lesznek fennakadások az orosz kőolajszállításban
„Arra számítunk, hogy nem lesz probléma a tranzittal” – mondta Igor Szecsin a RIA Novosztyi hírügynökségnek. Hétfőn orosz részről figyelmeztettek: az Ukrajnával fennálló, a tranzitdíj körüli viták miatt gondok adódhatnak az Ukrajnán át Európába irányuló olajszállításban a Barátság kőolajvezetéken, ami elsősorban Szlovákiát, a Cseh Köztársaságot és Magyarországot érintheti. Hétfőn este azonban az orosz energiaügyi minisztérium jelezte: létrejött az elvi megállapodás Ukrajna és Oroszország között az európai fogyasztóknak szánt orosz nyersolaj jövő évi ukrajnai tranzitjáról. A megállapodást két napon belül aláírják.
A tranzitdíj 30 százalékos emelését érte el Ukrajna
Oroszország elfogadta az Ukrajnán keresztül zajló kőolajszállítás díjának 30 százalékos emelését – közölte az ukrán Naftogaz szóvivője. A mostani megállapodás szerint az ukrán területen keresztül szállított orosz olaj mennyisége nem lesz kevesebb jövőre, mint 2009-ben volt. A Barátság olajvezetéken nem kevesebb mint 15 millió tonna olajat szállítanak majd.
Moszkva értesítette Brüsszelt
Az orosz kormány tájékoztatta az Európai Bizottságot arról, hogy már nincs veszélyben az Európába Ukrajnán keresztül zajló kőolajszállítás – közölték Brüsszelben. Moszkva az úgynevezett korai előrejelző rendszer igénybe vételével hétfőn jelezte az EU-nak, hogy az Ukrajnával fennálló anyagi természetű viták miatt gondok merülhetnek fel az Európába irányuló kőolajszállításban. A tranzitdíjjal kapcsolatos vita a Barátság kőolajvezetékre vonatkozott, amely Ukrajnán keresztül szállít energiahordozót Magyarországra, Szlovákiába és a Cseh Köztársaságba.
Örülnek Belgiumban
Hétfő este már mind az oroszok, mind az ukránok bejelentették, hogy a vitát sikerült megegyezéssel lezárniuk, így elhárult az ellátáskiesés veszélye. Aztán az EU megkapta az orosz kormánytól az erről szóló hivatalos tájékoztatást is. Andris Piebalgs energiaügyi EU-biztos egyfelől az orosz-ukrán megállapodás híre fölötti örömének adott hangot, másfelől elégedetten állapította meg, hogy a korai előrejelző rendszer hasznos kommunikációs csatornának bizonyult. A lett Piebalgs egyébként a várhatóan február elsején hivatalba lépő, új összetételű Európai Bizottságban minden bizonnyal tárcát vált majd, ő a fejlesztéspolitikai portfólió várományosa. Az energiaügyi biztosjelölt „nehézsúlyú” uniós országból érkezik: a posztra Günter Oettinger német politikust jelölték.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.