Nincs pénz a tavaszi balatoni halelhullás kezelésére

A vezérigazgató kifejtette, a Balatoni Halászati Zrt.-ből tavaly kivált Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. megörökölte a halászati joggal együtt a halgazdálkodással kapcsolatos közfeladatokat is, így a tavaszi halelhullással kapcsolatos teendőket. Forrást azonban ehhez nem kapott. A fedezet biztosítása az alapítói határozatok szerint a magyar állam feladata, de a társaság felügyeletét ellátó Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2010. évi költségvetésében nem lelhető fel forrás erre a célra – közölte Varga László. Elmondta: tavaly a kisebb testű halak mellett, több mint 3 ezer 20-50 kilogrammos busatetem került partra a tavaszi halelhulláskor. A hiányzó pénz mellett gond az is, hogy a „dögkutak” 2004-ben történt felszámolása óta többnyire hiányoznak a térségből az unió által is megkövetelt kisállat-tetem begyűjtők, ahol ideiglenesen, hűtött helyen, a környezetvédelmi és higiéniai előírásoknak megfelelően lehet elhelyezni a tetemeket az elszállításig. Jelenleg zsákokba gyűjtik az elpusztult halakat, amelyek elszállítását és megsemmisítését kilogrammonként közel 50 forintért végzi az ATEV Zrt. A társaság idei üzemi terveiben, a halászati kapacitásaihoz igazodva 350 tonnányi busa lehalászása szerepel, aminek költsége 170-180 millió forint lenne, de ennek az összegnek is csak a töredéke, 15 millió forint áll egyelőre rendelkezésre a feladat elvégzéséhez. A becslések szerint még 5-6 ezer tonnányi úszkál a tóban ebből a tájidegen, a 70-es 80-es években betelepített, részben elöregedett halfajból, amelynek mielőbbi eltávolítása egyre sürgetőbb feladat lenne. Erre figyelmeztet a tavaszi halelhullás is a partra sodródó, méteres busatetemekkel – hangsúlyozta a szakember.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.