Nőtt a külkertöbblet január-augusztusban

Az augusztusi külkereskedelmi mérlegtöbblet 392 millió euró volt, 231 millióval több, mint egy évvel korábban. Az adatok megegyeznek az október 7-én közölt előzetes jelentéssel. A KSH adatai szerint 2010. augusztusban az export volumenben 31,2, euróban 35,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, jelentősen felgyorsulva az előző havi 12,7, illetve 17,7 százalékos ütemről. Január-augusztusban a kivitel volumene 18,9 euró értéke 22.1 százalékkal nőtt. A behozatal volumene augusztusban 25,4, euróban számolt értéke 30,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, szemben a júliusi 14,5, illetve 30,8 százalékkal. Az első nyolc hónapban az import volumene 16,1 euró értéke 19,4 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összevetve. Augusztusban az export 2,7 százalékkal, import 5,5 százalékkal csökkent euróban számolva júliushoz képest. A KSH adatai szerint 2010. január-augusztusi forgalom forintban mért árszínvonala az importnál 1,2 százalékkal, az exportnál 1,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A cserearány közel változatlan ugyanezen időszakban. A forint a főbb devizákhoz képest 3,5 százalékkal erősödött, ezen belül a dollárhoz viszonyított felértékelődése 1,3 százalék, az euróhoz mért pedig 3,9 százalék. Az idén az első nyolc hónapjában a gépek és szállítóeszközözök exportvolumene 22, az importé 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A javuló autóipari kilátásoknak, illetve a fogyasztási célú – high-tech – elektronikai termékek iránti növekvő keresletnek köszönhetően az árufőcsoporton belül jelentősen bővült a villamos gép, készülék és műszer, az általános rendeltetésű ipari gép, valamint a közúti jármű kivitele és behozatala, elsősorban a német relációban. A feldolgozott termékek kivitelének volumene idén január-augusztusban 15, a behozatalé 13 százalékkal volt több, mint egy éve. Az export bővülésében az autógyártásban felhasznált szakmai, tudományos, ellenőrző műszer és készülék forgalma a legjelentősebb tényező. A gyógyszer, gyógyszerészeti termék mindkét irányú kereskedelmének volumene júliustól markánsan, emiatt az időszak egészét tekintve az átlagot némileg meghaladó mértékben bővült. Az Európai Unió országaival folytatott kereskedelem volumene 2010 első nyolc hónapjában a kivitelben 17, a behozatalt tekintve 15,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, az aktívum a régi tagállamokkal szemben 857 millió , az új tagállamokkal szemben pedig 570 millió euróval nőtt a a múlt év első nyolc hónapjához képest. Dinamikusabban bővült az EU-n kívüli országokba irányuló forgalom: az export volumene 25,9, az importé 18,1 százalékkal haladta meg az elmúlt évi szintet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.