Nőtt a versenyszférában alkalmazottak száma

A minisztérium közleménye hozzáteszi: „a szolgáltatói szektor létszáma is bővülést mutat, amelyben szerepet játszik az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének fehérítő hatása”. A közlemény kiemeli: „a feldolgozóipar dinamikus létszámbővülése jelzi, hogy a gyorsuló – egyelőre elsősorban az exportra termelő ágazatok által vezérelt – gazdasági növekedésnek érdemi munkahelyteremtő hatása van”. A közszférában kismértékű, 0,7 százalékos csökkenés mutatkozott, nem számítva a korábbi közcélú foglalkoztatási programok és az új közmunkaprogram hatását. A versenyszférában nem csak az alkalmazottak száma, hanem a bruttó keresetek is növekedtek 4,6 százalékkal, ami – a közlemény megfogalmazása szerint – „a kedvező szja-változásokat figyelembe véve átlagosan 8,5 százalékos nettó keresetemelkedést jelent”. A közszféra átlagos keresetei ugyan csökkentek, de ez a tavaly januárban és márciusban történt egyszeri kifizetések elmaradásával magyarázható – jegyzi meg a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye – hozzátéve: e nélkül a rendszeres bruttó keresetek növekedést mutatnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.