Növelni kell a magyar tejágazat versenyképességét

A Tej Terméktanács által szervezett, a 36. Tej Világnap alkalmából tartott fórumon a magyar tejágazat helyzetét értékelték a meghívott szakértők és szakemberek. Istvánfalvi Miklós, a terméktanács elnöke arról beszélt, hogy a szakmai szervezet által elkészített tízéves stratégiai program fontos célja, hogy a hazai tejfogyasztás mértéke ismét elérje az 1987-es 200 literes szintet fejenként és évente. Ez most 150 liter körül mozog. Emellett szeretnék, ha a belföldi értékesítésben 80 százalék lenne a magyar és csak 20 százalékban az importtermékek aránya, míg most van olyan termékcsoport, amelyben az utóbbi arány meghaladja a 40 százalékot is. Ennek érdekében a tejelő tehenek számát a 2003-as szintre szeretnék növelni, azaz 365 ezerre a jelenlegi alig 200 ezerről. Jakab István szerint a termelés növeléséhez és a hozzáadott érték emeléséhez minden lehetőség adott, ugyanis Magyarországon megvannak a feltételek a tejtermelés növelésére, valamint a szükséges szaktudás is rendelkezésre áll. Az ágazat szereplői azonban csak akkor érhetnek el eredményt, ha összefognak a termékpálya fejlesztése érdekében, mivel a kis-, közepes és nagyvállalkozásoknak is megvan a maguk szerepe az ágazat eredményességének növelésében. Istvánfalvi Miklós emlékeztetett rá, hogy Magyarország a valamivel több mint 2 milliárd literes kvótája alapján az unió tejtermelésének 1,38 százalékát adhatná. Ám a kvótakihasználtság jelenleg 75 százalék alatt van, azaz csupán 1,487 milliárd litert tett ki a 2009/2010-es tejkvóta évben. A tej felvásárlási ára az utóbbi években rendkívül hektikusan mozgott, literenként 55-95 forint között alakult. Ehhez a termelők és a feldolgozók is egyaránt nehezen alkalmazkodtak. A múlt évben az export elérte a 347 ezer tonnát, az előző évi 340 ezer tonnával szemben. Az árbevétel 225 millió dollárt tett ki az előző évi 194 millió dollárral szemben. Ugyanakkor a tejimport 2010-ben 183 ezer tonna volt, míg 2009-ben ez csak 170 ezer tonnára rúgott. Istvánfalvi Miklós szerint igen fontos, hogy a magyar fogyasztókat magyar áruk vásárlására ösztönözzék, és a Tej Terméktanács a magyar piac védelme érdekében több bejelentést is tett azért, hogy a nem megfelelő minőségű termékek lekerüljenek a polcokról. 2008-ban és 2009-ben a terméktanács által tett bejelentések nyomán 23 millió forint bírságot szabtak ki, a múlt évben ez az összeg pedig már 160 millió forintra emelkedett. A terméktanács elnöke elmondta: a tízéves ágazati stratégiai program annak érdekében született, hogy a magyar tejtermelés legalább a rendelkezésre álló kvótamennyiséget ki tudja tölteni, és a magyar fogyasztók jórészt magyar tejet fogyaszthassanak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.